12. - Váratlan

Sziasztok! (:
Sajnos vagy nem sajnos, de még mindig nem térek vissza. Hoztam egy részt, de még mindig
nem vagyok olyan állapotban, hogy írni tudjak. A következő rész az érettségi szünetben érkezik, de még az sem fogja a teljes visszatérésemet jelenteni.
NYÁRIG SZÜNETEL A BLOG.
Remélem, nem okozok csalódást ezzel a résszel.
Olvassátok szeretettel! (:

xx Dorothy C.

Ez mind múlékony. Legalább hasonlít rám.

 Kicsit több, mint egy év telt el azóta, hogy elrohantam a fiúktól az utálatos tweet miatt. Niall és én tényleg, felettébb boldogok voltunk. Olyanok, mint két tizenéves tini, akik nem látnak a rózsaszín ködtől. És nem is láttunk. Csókolóztunk, szerelmeskedtünk - sokat. Nevettünk, boldogok voltunk - feltétel nélkül. Szerettük egymást - mint soha senki mást. Akartuk egymást - mindenestül, örökre.
 Az esőben álltunk, az egyik kávézó ponyvája alatt, Niall hátulról átkarolt, így tartva melegen remegő testem. Arcát a hajamba és a sálamba temette, meleg lehelete átmelegítette a sál anyagát. Szorosan tartott karjaiban, védelmezőn, én pedig talán már nem is a hidegtől, hanem a boldogságtól remegtem, amit azokban a percekben éreztem.
 - Nem tudom, hogy most vegyelek el, vagy ebben a pillanatban. - suttogta a fülembe, én pedig teljesen lefagytam. Már nem remegtem, teljes valómban megdermedtem. Talán még levegőt is elfelejtettem venni, annyira meglepődtem szavain. Óvatosan előrehajolt, hogy lássa az arcom, de nem tudott semmit sem leolvasni róla.
 - Baj van? Megbántottalak?
 - Niall, én... Te most...
 - Szeretlek, Rose.
  A hétvégére Niall egy aprócska kiruccanást tervezett Olaszország egyik partvidékére. Három hónap telt el az esős esemény óta, de azóta sem beszéltünk róla többet. Három hete tisztában vagyok vele, hogy Niall feleségül akar venni. Három hete a lehetségesnél is magasabban szállok a felhők fölött. Három hete tudom az eget rengető hírt. Három hete vagyok áldott állapotban.
 A bőröndjeink már az ajtónál álltak, készen voltunk az indulásra, pedig még csak alig múlt el dél. Előző nap reggel óta egy falatot sem ettem, hihetetlenül izgultam, hogy hová megyünk. Az egyik pillanatban még a sminkemet készítettem a fürdőszobában a tükör előtt állva, a következőben pedig már zuhantam a föld felé. A fejemet beütöttem a mosdó szélébe, majd a kád sarkába, végül a hideg, márványos burkolóra zuhantam. Magammal rántottam a hajszárítót, ami nagy zajt csapott földet érésekor, én pedig zúgó fejjel merültem az édes, nyugodt tudatlanságba.

 Magamnál voltam, hallottam, hogy körülöttem emberek beszélnek, de nem tudtam kinyitni a szemem. Képtelen voltam gondolkozni, mindössze egy kérdés merült fel bennem; hol vagyok?
Pár perc múlva tudtam csak kinyitni szemeimet, de csak hunyorogni tudtam az erős, vakító fény miatt.
Egy fiú telepedett le mellém a székre, kezei közé fogta az enyémet, és beszélni kezdett hozzám, de nem hagytam megszólalni.
 - Hogy kerülök ide?
 - Rosie, nyugodjon meg, kérem - szólt az ápolónő a szőke fiú mögül. - Egy hétig kómában tartottuk, most kórházban van. Kiszáradt és nem evett eleget az ájulását megelőző napokban. A feje még fájhat, de szóljon, és hozok gyógyszert. A babát sajnos nem tudtuk megmenteni.
 - Ő ki? - biccentettem a fiú felé. Miért nincs itt Chad? És milyen ájulásról beszélt a nő? És milyen baba?
 - Kicsim, én vagyok. Niall. - a fiú biztató mosolyt küldött felém, majd közelebb hajolt, és puszit nyomott az arcomra. Miért puszilgat? Féltem. Mi történt velem?
 - Hol van Chad? - kérdeztem a fiútól.
 - Nem tudom. Talán Dél-Amerikában, ahogy már lassan két éve - vont vállat hanyagul.
 - Dél-Amerikában? Miért van ott? - pillantottam az ápolónőre, majd a kezemet szorongató fiúra fordítottam tekintetem. - Hogy kerülsz ide? És miért te vagy itt? - kezeimet óvatosan kihúztam az övéből.
 - Rosie, ne szórakozz - nevetett fel, én pedig összehúzott szemöldökkel meredtem rá. - Hát melletted a helyem, a szerelmem mellett.
 - A szerelmed? - hangom egy oktávval feljebb csúszott, de azonnal elhallgattam, mert a fejembe erős fájdalom nyilallt. - Chad a barátom már két éve.
 - Chad? Kicsim, már régen szakítottatok. Két éve külföldön dolgozik.
Alig fogtam fel a szavait, kis híján sokkot kaptam. A nővér kitessékelte a fiút a szobámból, majd leült a mellettem lévő székre. Megnyugtatón rám mosolygott, de az idegességem nem múlt el.
 - Kisasszony, jól van? - a fekete, dél-amerikai nő mély, ámde kedves hangja megnyugtatott. Lehunytam a szemeim, és bólogattam. - Megengedi, hogy megmérjem a vérnyomását?
 - Igen - bólintottam. - És megtenné, hogy beszélget velem egy kicsit a dolgokról?
 - Ha ezt szeretné, igen - mosolygott kedvesen, majd felhúzta a karomra a vérnyomásmérőt. - Egy hete a mentő ment ki önért a lakásukra, ahol Niall-el él. Niall az ön párja másfél éve.
 - És.. hogy találkoztam vele?
 - Ezt én nem tudom, Rosie. Erről az illetékest kell megkérdeznie - bólintott, miután megnézte a műszer kijelzőjét, majd folytatta. - Pihennie kell. Önnek is és a párjának is. Este visszajövök, és hozok vacsorát. Ha bármi probléma van, ott a telefon, és bárki veszi fel, Lornát keresse. Lorna vagyok - mosolygott rám kedvesen, majd kilépett az ajtón.

 Hat óra tájékán Lorna lép be a szobámba a vacsorámmal a kezében. Kora délután meglátogattak a szüleim, de megkértem őket, hogy hagyjanak magamra.
 - Hogy érzi magát? Szeretne hallani többet is, vagy egyelőre ennyi elég volt?
 - Szeretném tudni, hogy a babámmal mi lett - sóhajtottam nagyot. Nem emlékszem, hogy teherbe estem. Nem emlékszem az elmúlt két évből semmire.
 - Ön elvetélt a balesetkor, Rosie - huppant le mellém a székre. - Nagyon sajnálom, még nem is volt egy hónapos a baba.
 - Miért nem emlékszem? - szegeztem neki a kérdést. Mélybarna szemeiből nyugalom árad, ami némileg engem is megnyugtat.
 - Erősen beütötte a fejét, és ezért még itt kell maradnia négy-öt napig. Az émelygések még előfordulhatnak, és a fejfájás is.
 - Fogok még valaha is emlékezni?
 - Az agy a legkiszámíthatatlanabb ebben a helyzetben, Rosie. Nem tudjuk, mi történhet. Lehet, hogy visszatér az emlékezete, de az is lehet, hogy soha nem fog emlékezni az elmúlt két évére - hangja már nem olyan energiával teli, mint pár perccel ezelőtt. Most inkább meggyötört, keserű és bánatos, amiből azt szűröm le, hogy soha nem fogok emlékezni többet. Mérhetetlen szomorúságot éreztem abban a pillanatban. Két év az életemből eltűnt, mintha meg sem történt volna. Mintha soha nem is lett volna.
 - Kopp-kopp - nyitott be az ajtón a szőke hajú fiú, aki lassan két éve a párom. - Nem zavarok, ugye?
Lorna rám nézett, a választ tőlem várja. - Nem, gyere csak.
 - Köszi - az ajtót becsukta maga mögött, majd felénk közeledett. Egy másik széket húzott az ágy mellé, és leült rá. Éreztem a belőle áradó vibrálást, ami félem irányult, és ez melegséggel töltött el.
 - Éppen az emlékeiről beszéltünk - vonta be a beszélgetésbe Lorna.
 - Amik nem fognak visszatérni - fejeztem be a mondatot. Joga van ennek a fiúnak tudni a teljes igazságot velem kapcsolatban.
 - Rosie, ne legyen ennyire pesszimista - mosolygott rám megrovón az ápolónő.
 - Az igazság néha fáj. Vagyis mindig fáj. Nem fogok emlékezni, legalábbis erre nagyon kicsit az esélyem. Nem emlékszem erre a fiúra, nem emlékszem a közös pillanatokra. A fejem zúg és fáj, és nem vágyom másra, csak arra, hogy csönd legyen végre és Chad karjaiban lehessek. Olyan nagy kérés ez? - hangom megemelkedett, és mondandóm végére már kiabáltam. Niall és Lorna szó nélkül kivonultak a szobámból, így magamra maradtam egész estére.
 Gondolataim a gyermekem, Niall és az életünk körül forogtak. Hogy történhetett mindez? Miért nekem kellett elveszítenem az emlékeimet? Miért az én életem sodródik vakvágányra?

 - Kipp-kopp - hallatszott a kopogás következő nap az ajtómon. Niall dugta be szőke fejét, majd egy mosoly kíséretében belépett. - Van egy meglepetésem számodra.
 - Meglepetés? - kúsztam feljebb az ágyon, és kíváncsi tekintettel méregettem az alacsony fiút.
 - Igen, meglepetés - visszanézett az ajtóra, amin egy orvos lép be, akivel már előző nap is találkoztam.
 - Egy doki? - vontam fel a szemöldököm. Most ugye csak szórakozik velem? Egy doki a meglepetésem?
 - Nem, nem - rázta a fejét, és széles vigyor terül el az arcán, de nem ér a szeméig. Őszintétlen a mosolya. A következő pillanatban nekem valóságos, őszinte mosoly terül el az arcomon, hiszen Chad lép be a szobámba. A szívem nem lohol annyira, nem ugrik össze a gyomrom mogyorónyi nagyságúra, mint szokott, de rettentően örülök neki. Még oda se ért hozzám, máris érzem az illatát az orromba kúszni.
 - Szia, drágám - nyomott csókot ajkaimra Chad.
 - Szia - mosolyogtam rá, és éppen meg akartam köszönni Niall-nek a kedvességét, de amikor az ajtó felé pillantottam, már nem állt ott. Az orvos, Chad és én voltunk a szobában. Senki más.

Niall szemszöge

 Fáj. Rohadtul fáj, hogy nem emlékszik rám. Szereti Chad-et. Tudom, mert nemrég még rám nézett így. A szobája előtt ülök, és hallgatom önfeledt kacagását. Pár napja még velem nevetett így. Pár napja még rám nézett úgy, mint Chad-re. Pár napja még minden tökéletesen jó volt. Pár napja még önmaga volt. Pár napja még mérhetetlenül boldog voltam. Pár napja még szeretett.
 Most újra meg kell hódítanom. Újra el kell raboljam a szívét. És ha egyszer sikerült, másodjára is fog.

P.S.: Az információkhoz kitettem egy kis tudnivalót, olvassátok el! :) A következő részt már jelen időben fogom írni, mert a múlt idő nem megy olyan jól, remélem, nem probléma. xx

Sajnálom, nagyon sajnálom

Sziasztok! 

Amint a bejegyzés címéből is láthatjátok, nem részt hoztam. Tudom, hogy megígértem tegnap estére, de személyes és egyéb okok miatt nem tudtam feltenni. Rendbe kell tennem magamban néhány dolgot, és az életem sem a régi kerékvágásban halad.
A blog szünetel meghatározatlan ideig.
Nagyon sajnálom, megpróbálom minél hamarabb összekapni magam, lányok, tényleg. (:

További szép hétvégét!

xx Dorothy C.

P.S.: Oldalra kitettem egy szavazást, kérlek, szavazzatok! (:

11. - Vicces vagy, Louis

Sziasztok! (:

Meghoztam a következő részt, ami eléggé rövidke lett, bocsánat! Olvassátok szeretettel! (:

xx Dorothy C.

Pillanatok. 

Ezek összessége vagyunk mindannyian, 

ezekből áll majd össze életünk filmje, melyet ha lehetne,

ezerszer lejátszanánk újra és újra.

De aztán jön egy másik pillanat, egy váratlan dolog,

ami mindent összekuszál.

 A dolgok nagyon jól alakultak közöttünk Niall-el, mondhatom, hogy a lehető legjobban. Az elmúlt napokban ugyan követtek minket a fotósok és el is csíptek pár kézfogást, egy-egy puszit, néha még egy csókot is, ami másnap reggel az újságok címlapjáról mosolyogtak rám. A rajongók egész jól fogadták, hogy imádottjuknak barátnője van, csak néhány száz utálkozó üzenetet kaptam Twitteren, amik meg sem leptek, nem olvastam el őket Niall kérésére. Mosolyogva vonta el a figyelmemet a körülöttünk lévő kamerákról, elvitt vidámparkba, moziba, és bejelentette, hogy a napokban a fiúknak is be szeretne mutatni. Eddig egész jól viseltem a paparazzikat, ami a nehezebb dolog volt, de nem tudtam megbirkózni a gondolattal, hogy megismerjem Niall legjobb barátait. Simán megmondtam a magamét azoknak a lányoknak - mellesleg később bekövettek Twitteren és tweeteltek, hogy nagyon összeillünk -, elviselem a körülöttünk lévő túlzott figyelmet, elfogadom, hogy a szüleim pár napja felhívták Niall-t, mellesleg én vagyok a lányuk, mégsem engem hívtak.
 A találkozás napján is ugyanezek a gondolatok jártak a fejemben. Vajon szeretni fognak? Milyenek egyáltalán? Olyanok, mint amilyennek a sajtó mutatja őket? Kedvesek, előzékenyek? Netán hozzám sem fognak szólni, hiszen mégis én vagyok a legújabb barátnő?
 - Megérkeztünk. - az út túl hamar ért véget, Niall pedig édesen mosolygott rám. A gondolataim nem is itt jártak, hanem otthon, New Yorkban, anyuékkal. Most talán a kertben ülnénk és beszélgetnénk, ami nem lenne olyan izgalmas, mint itt lenni. Még meg kell köszönnöm Niall-nek. A szőke fiú kinyitotta nekem az ajtót, majd nem várt dolgokkal szembesültem. Egyszerre több dolog is történt. Harry megbotlott a lépcsőn, így a kanapé mellé csúszott. Amikor észrevette az ülőalkalmatosság alatt meglapuló alsót, felkiáltott.
 - Megtaláltam. Louis, bocs, haver.
 - Mondtam, hogy nem én loptam el. - legyintette meg a tarkóját Louis. Zayn szaladt át a nappalin egy porszívóval, aminek a vezetéke nem engedte tovább, ezért rántott egyet rajta, mire az kihúzódott a konnektorból, így leállt a porszívó.
 - Srácok, csináljuk már, mindjárt itt lesznek és még a kaja is a sütőben van. Harry, nézd meg, kérlek. - szólalt meg Liam valószínűleg az emeletről, mert hanga csak fojtottan volt hallható.
 - Oké, mit? - kérdezte Harry. Eddigre már Liam leért az emeletről, szegény totál kiborult Harry kérdésére.
 - A kaját! - rivallt rá.
 - Várj itt, mindjárt észre vesznek. - nyomott csókot arcomra, majd bement a nappaliba és lazán levetődött a kanapéra. Louis a DVD-ket tette rendbe, Zayn visszadugta a porszívót a konnektorba és tovább takarított, míg Liam a szennyest szedte össze egy kosárba, Harry pedig a konyhában sertepertélt.
 - Niall, felemelnéd a lábad? - szólt kedvesen Zayn, mire a kanapén henyélő fiú teljesítette kérését. Annyira szétszórtak voltak, én pedig az ajtóban kuncogtam gyenge próbálkozásukon. Legénylakás, nincs mit tenni.
 - Niall, igazán segíthetnél, nemsokára ideértek. - szólt fennhangon Louis, hogy túlharsoghassa a még mindig működésben lévő porszívót. Liam lazán sétált ki valószínűleg a mosókonyhából, amikor a bejárati ajtóra siklott tekintete. Nem mellesleg itt álltam én.
 - Ööö, srácok... - nyögte, én pedig minden bátorságomat összeszedtem és közelebb léptem hozzá.
 - Rosemary vagyok, Niall barátnője. - nyújtottam felé apró kezeimet, mire megrázta.
 - Liam vagyok és bocsi a kupiért, csak..
 - Ugyan, semmi baj. Niall is tud rumlis lenni. - mosolyogtam rá, majd két puszit nyomtam arcára és megöleltem. Nemsokára a többi fiú is feleszmélt és odajöttek üdvözölni engem. Helyet foglaltunk a kanapén és beszélgettünk. A srácok is lehiggadtak és feldolgozták a tényt, hogy nem sikerült rendbe tenniük a lakást az érkezésemre, de engem ez nem zavart.
 Az egész délutánt ott töltöttük, megittunk pár kör Tequilát, így a fiúk maradásra bírtak bennünket. Igaz, hogy ott lett volna a taxi lehetősége, de elég volt egy pillantás Niall-től, és máris meggyőzött. A nappaliba ültünk le, és valami sablonhorrort kezdtünk nézni. A sablon alatt azt értem, hogy vihar van, elmegy az áram, a csajszi kimegy egyedül visszakapcsolni az áramot, de ekkor valaki elrabolja, majd megöli. A gyilkos továbbra sem hagy fel az ártatlan emberek megölésével, de a történet végére viszont elkapják a rendőrök és megölik. Harry és Louis többet ivott a kelleténél, de Harry a jobbik eset volt. Álmos volt az italtól, csendes, néha-néha felkuncogott. Louis pedig a rosszabb. Hangoskodott, beszélt, kiabált.
 - Ááá! - visított fel az előttem ülő Louis, amikor emberi belsőségek csapódtak a kamerára. Felkuncogtam. Louis és Liam a kanapé előtt ültek, Harry, Zayn, Niall és én pedig a kanapén ültünk.
 - Na, te bátor! - löktem meg a vállát. Szúrós szemmel nézett rám, majd visszafordult a tévé felé.
A filmnek szerencsére hamarosan vége lett, így elmentünk fürdeni, majd aludni. Villanyoltás után fél órával Louis hangja csendült fel.
 - Rosie, kicsim. - felkuncogtam Niall karjaiban. Erős karjai biztonságot nyújtottak, ő maga pedig békésen aludt mellettem.
 - Niall már alszik. - szóltam vissza neki. Louis szobája a miénkkel szemben volt, a mi ajtónk sem volt teljesen becsukva, ahogy az övé sem.
 - Félek. Gyere át, és nyugtass meg. Kemény estém van. - kuncogott a saját hülyeségén.
 - Vicces vagy, Louis. - nyögte álmos hangján Niall, mire végigsimítottam arcán. Újra lehunyta szemét, majd közelebb húzott magához. Nyugodt sóhaj hagyta el a száját.
 - Rajta segítesz, rajtam meg nem? - hallatszott felháborodott hangja a másik szobából.
 - Louis, fogd be azt a rohadt nagy szád és aludj! - Zayn türelmetlen hangja harsant fel a folyosó végéről. Louis morgott egyet, majd elcsendesedett.
 - Végre. - nyögte halkan Nial, én pedig a hátára fordítottam, és félig testére feküdtem, majd megcsókoltam.
 - Holnap jönnek a szüleim, és direkt megkértek, hogy amikor megérkeznek, te is ott legyél. És legyél velünk, mert már a családhoz tartozol. - szorított magához közelebb, megcsókolt, majd az ajtóhoz lépett, becsukta és be is zárta.
 - Niall? - ültem fel az ágyban, a barátom visszamászott mellém az ágyba. Szorosan ölelésébe vont, míg végül eldöntött az ágyon.
 - Louis reggel be fog rontani, ha nem zárom be. Ugye nem akarsz arra ébredni, hogy rajtad tehénkedik? - kuncogott, majd óvatos csókot nyomott számra, míg végül némi ficánkolás után elaludt.
 A napfény beszűrődött a szobába, finoman csiklandozva bőrömet. De aztán rájöttem, hogy nem a napfényt érzem magamon, hanem Niall tekintetét. Pillantása fel-le siklott testemen, amit nem fedett a takaró, aztán ajkait óvatosan enyémekre helyezte, én pedig próbáltam nem elnevetni magam finomkodásán. Kezét oldalamra simította, így kicsit felhúzta pólómat.
 - Tudom, hogy ébren vagy. - motyogta halkan, én pedig nem játszottam tovább a szerepem, visszacsókoltam. Tincsei közé vezettem az ujjaimat, ő pedig a hátam alá nyúlva húzott közelebb magához. Fordítottunk helyzetünkön, így csípőjére ültem, és lejjebb hajoltam, hogy elérjem ajkait. Erősen túrt a hajamba, szorosan tartott testén, és szenvedélyesen csókolt. A kilincs hangjára úgy rebbentünk szét, mint két tini, akiket rajta kaptak egy csínyen, vagy pedig a szüleik értek haza a munkából, ők pedig éppen rosszalkodnak a lány szobájában.
 - Édeskéim, nem kéne pont itt huncutkodni. - Louis hangja csendült fel az ajtó túloldaláról, én pedig felsóhajtottam. Igaza volt Niall-nek tegnap este.
 - Ha tudnád, mit csinálunk. - húzta Niall az agyát. Halkan felkuncogtam, ami valószínűleg nem volt elég halk, mert Louis meghallotta.
 - Gyerekek! - váltott át apáskodó stílusba. Éppen szólni akartam, de Niall ajkai megtalálták a nyakam legérzékenyebb pontját, és megharapott. Felnyögtem. - Jó, én húztam innen, nem akarom hallani a továbbiakat.
 Miután felöltöztünk lementünk a nappaliba, ahol a fiúk éppen twitcam-ot tartottak. Pár perccel azután, hogy elsuhantunk a kamera látóterében, Liam megszólalt.
 - Niall, érdekli őket, hogy, idézem "Ki az a szőke csajszi, aki Niall kezén csüngött?" - pillantott ránk, én pedig ijedten pillantottam Niall-re, és a fejem ráztam.
 - Nem vagyok még kész. - suttogtam, nehogy meghallják a rajongók. Niall megfogta a kezem, és közelebb húzott magához, miközben egy szendvicset majszolt.
 - Épp itt az ideje, hogy hivatalosan is bemutassalak. De ha nem szeretnéd, nem erőltetem. Majd azt mondjuk, hogy.. - mondatát felfüggesztette, nem volt ötlete. Kék szemeit rám emelte, már-már könyörgőn tekintett rám, én pedig amilyen jó szívem van, beadtam a derekam. Igaza volt, tudniuk kell róla. Bár már sokan sejtették, nem volt hivatalosan bejelentve, vagy mi a szösz. Miután elnyammogott három szendvicset, csatlakoztunk a fiúkhoz. Ismét érkeztek a kérdések, hogy ki az a szőke ribi, aki Niall mellett ül. Miért alkotnak már rólam azelőtt véleményt, hogy megszólalnék? Aztán megakadt a szemem egy tweeten, ami személy szerint nekem érkezett - ez már a századik volt, mióta itt ültem. Már New York-ban is volt egy cikk nemrég, hogy te vagy a barátnője. Utálom azt a cikket, ahogy téged is, kurva. 
 Elegem lett azonnal felálltam Niall mellől, és a lenti fürdőszobába rohantam. Letöröltem a könnyeimet, és a wc lehajtott fedelére ültem. Pár pillanat múlva kivágódott az ajtó, és Niall lépett be. Azonnal hozzám sietett, és leguggolt elém. Aggódó pillantásokat lövellt felém. Annyira szerettem volna elmondani neki, hogy erre még nem vagyok készen, hogy nem vagyok ehhez elég erős, de képtelen voltam rá.
 - Hé, semmi baj. - simított végig az arcomon. Megráztam a fejem, és felálltam.
 - De van baj, nagyon is. Elmegyek. - elsuhantam mellette, időt sem hagytam neki reagálni, egyenesen az ajtóhoz léptem, belebújtam a cipőmbe és a kabátomba, majd kiléptem az ajtón.