01. - Jégpálya

Sziasztok! (:

Meghoztam az első részt, remélem elnyeri majd a tetszéseteket! (:

Jó olvasást!

xoxo Dorothy C.

A szeretet a világ legerősebb fegyvere a jó érdekében. Még a leghidegebb tél jegét is képes felolvasztani és tavaszi virágba borítani a házasságot.

 A bőröndöket bepakoltuk az aprócska házunkba, ami pontosan ilyen alkalmakra volt fenntartva. A ház falai átfagytak, hideg volt odabent. Apa a kertben lévő kuckóhoz szaladt, amiben farönkök voltak elrejtve a kíváncsi tekintetek elől. A kandallóba tett pár darabot a behozott rönkök közül, majd meggyújtotta. Anya eközben a termosztátot természetesen feltekerte, így a csövekben folyt a forróvíz, hogy minél hamarabb felmelegítse a kihűlt épületet. Pár óra múlva már elég volt egy cicanadrág és egy vékonyka pulcsi is, hiszen a házat teljesen átjárta a meleg. A szobám ablakában ültem, ahonnan tökéletes rálátásom nyílt a szomszéd ház egyik szobájára. Egy alak suhant el az ablak előtt, majd követte egy másik. Az utóbbinak hosszú, szőke haja volt, karcsú alkatát minden lány megirigyelte volna. Csalódottan firkálgattam a naplómba mindenféle vonalat. Letörtségem oka egy pár hete véget érő kapcsolat volt. Három éve voltunk együtt a barátommal, de nem vitt rá a lélek, hogy elköltözzem velük Dél-Amerikába. Szerettem, mert tényleg szerettem, de még nem voltam rá kész, hogy magam mögött hagyjam az életem, és egy újat kezdjek. Még nem.

 Másnap vacsora után a táskámból előkaptam a cigisdobozom és az öngyújtómat, majd leültem a lépcsőre helyezett párnára. Fő a biztonság. Elmerengtem. Hogyan kell egy világsztár közelébe férkőzni? Mit kell neki mondani és hogyan kell viselkedni vele? Az egy másik történet, hogy amíg a nagyiék itt éltek Mullingar-ben, és jöttünk látogatóba, mindig találkoztunk Niall-el. De gyerekek voltunk, talán tizenkét-tizenhárom évesek.

Az ajtó kinyílt, a szomszéd házból pedig a tegnap látott szőke lány lépett ki, mögötte szorosan Niall. Gyalog indultak el valamerre, de még akkor is hallottam nevetésüket, amikor kifordultak az utcából.
 - Rose, gyere be, megfázol! - szólt ki anya a konyha ablakán. Hangját megszűrte a nyílászáró, így csak tompán, elfojtva ütötte meg fülemet dallamos hangja. Egy apró mosolyt küldtem felé, mire nem tetszőn megrázta a fejét. Fáztam, igazából semmi kedvem nem volt itt lenni, de meg kellett várnom a szőke szépfiút, de anya bepaterolt, így esélyem sem nyílt rá, hogy beszéljek vele. 

 Az óra mutatója már a tizenegyesen is jóval túlhaladt, így halkan, szinte lopakodó üzemmódba váltva slattyogtam az ajtó felé. A cigisdobozból kivettem egy szálat, majd a lépcsőre leülve gyújtottam meg. A hó ismét szállingózni kezdett, ma már legalább negyedjére, így arra engedtem következtetni, hogy fehér karácsonyunk lesz. Szenteste volt, így a szomszéd gyerekek egész este hóembert építettek, csizmákat súroltak és jól viselkedtek, hogy a Télapótól kapjanak ajándékot. De így éjfélhez közeledve a házak elcsendesedtek, a gyerekzsivaj alábbhagyott, mindössze az éjféli harangszó rázta fel a környéket. A tuják mögül beszédet hallottam, így már volt mire koncentrálnom. Pár másodperc múlva Niall alakja jelent meg. Szőke haja kuszán meredezett az ég felé, nem úgy, mint amikor eljött otthonról.
 - Boldog szülinapot, haver. - kiáltotta a telefonba, ami a csendes, kihaltnak tűnt utcán visszhangzott. Észrevett engem, amint a lépcsőn szorongatom a félig elszívott cigimet, így intett egyet. Tovább magyarázott a telefonba egy Hannah nevű lányról, akivel nagyon jól érezte magát az este folyamán. Vékony alakja eltűnt a szemem elől, és én csak ekkor vettem észre, hogy mindvégig őt figyeltem, így a cigim teljesen elégett. Elnyomtam a csikket a hamutartóban, majd a házba siettem. Apró testem átfagyott a kinti hidegtől, így a kandalló elé ültem, hogy felmelegedjek. Anya valószínűleg azt hihette, hogy még mindig a Chaddel való szakításom miatt ültem odakint, így amikor a kandalló elé ültem ő is helyet foglalt mellettem.
 - Mesélj, kincsem. - a pattogó tüzet nézte, majd pillantása a karácsonyfára siklott, amit pár órája állítottunk fel. Színes fényfüzért aggattunk rá, ami egész éjszaka világított. Megráztam a fejem.
 - Nincs miről. - mosolyogtam anyura, aki amolyan ismerlek-már-elég-jól-nem-tudsz-átverni nézéssel fürkészett. - Tényleg nincs. Chad és én szakítottunk, túl vagyok rajta. - egyáltalán nem voltam túl rajta. Hiányzott, hogy hozzábújjak, hiányzott a szuszogása, hogy éjszaka horkol, hiányzott az érintése, ő maga is hiányzott.
 - Mikor beszéltetek utoljára? - érdeklődött, mire kifejtettem, hogy amióta elköltöztek, minden kapcsolatot megszakított velem. Elérhetetlenné tette számomra magát, kizárva egykori barátnőjét új életéből. Nem beszéltünk egy szót sem, egy sms-t sem írt, hogy megérkezett volna Brazíliába. - Én sajnálom, kincsem, de így a legjobb.
 - Nem kell sajnálni. Így kellett történnie, ennyi. - ásítottam nagyot. - Megyek aludni. Jó éjt, anyu. - nyomtam puszit homlokára, majd az emeltre siettem. Szobaajtómat becsuktam magam mögött, majd az ágyamba vetődtem.
 Huszonhatodikát írtunk. A napfény megpróbált áttörni a sűrű felhőkön, a szél az arcomba fújta a havat, amint a hozzánk legközelebbi parkban sétálgattam. Kezemben a korcsolyám, eredetileg a közeli tóhoz indultam, ami ilyenkor mindig be volt fagyva, így tökéletesen alkalmas volt egy kis korcsolyázásra. Karomat összefontam magam előtt, hogy megvédjem testem a hidegtől. A tóhoz közeledve kiáltást hallottam hátam mögül.
 - Várj! - egy autó állt a fiú mögött, akit először nem ismertem meg. Mikor közelebb ért hozzám, akkor tudatosult bennem, hogy éppen Niall-t várom. - Szia. - fékezett le mellettem. Kezében a jégkorcsolyája függött. - Niall Horan. - nyújtotta kezét.
 - Hello. - nyögtem ki, majd megráztam felém nyújtott kezét. Meleg volt és puha, bár a mutatóujján a bőr megkeményedett a gitározástól. Rosszul esett, hogy nem ismert fel, de miért is emlékezne rám? - Rosemary Moore.
 - Mit keresel errefelé? - érdeklődött, miközben folytattam utamat a tó felé. Meglóbáltam a kezemben lévő korcsolyát.
 - Korizni indultam. - mosolyogtam rá. Útközben mindig feldobott egy témát, én pedig tervemhez hűen eljátszottam, hogy nem szeretem őket, így még több információt tudtam kifacsarni a tinibálványból.
 - De jó itthon lenni. - sóhajtott fel, amikor a korcsolyáinkat húztuk a lábunkra. Egymást támogatva lépkedtünk a jégre, ami jól befagyott, így nem féltünk, hogy esetleg megreped alattunk, mi pedig a jeges vízbe esünk. Nem is ismertük egymást, ennek ellenére úgy fogócskáztunk a a befagyott tó jegén, mintha gyerekkorunk óta elválaszthatatlanok lennénk és napi rendszerességgel beszélnénk. Ha az egyikőnk elesett, a másik felkacagott, de természetesen segített neki felállni. Kezdett sötétedni, így a korcsolyáinkat levettük elfáradt lábunkról és hazaindultunk.
 - Hazaviszlek. - jelentette ki Niall, amikor a kocsijához értünk.
 - Nem kell, jobb szeretek gyalogolni. - suhantam el mellette, de megragadta a karom és maga felé fordított.
 - Az út végénél fotósok várnak. Te sem akarod, hogy faggatózni kezdjenek. - igazából szerettem volna mihamarabb túlesni azon, hogy kiadjak mindent Niall-ről. Nem akartam emberek magánéletében turkálni, én nem erre vállalkoztam. Eredetileg én egy olyan személy voltam az újságnál, aki a divatról ír, könyvekről, miegyébről. Sohasem akartam már életét feltúrni.
 - Ha a kocsidba ülök, csak még jobban felturbózzák a dolgot. Azt meg te nem akarod, igaz? - karom kirántottam szorításából, de amikor az út végén megláttam a rengeteg fotóst a kamerájukkal, megtorpantam.
 - Inkább beülsz, igaz? - gurult mellém terepjárójával, én pedig bepattantam mellé. Telefonja megcsörrent a zsebében, amit gyorsan fel is vett. - Anyu? - szólt bele. Arca eltorzult, majd hirtelen düh ült ki rá. - Velem van Rose. - hümmögött néhányat, majd bontotta a vonalat.
 - Mi a baj? - kérdeztem, amikor a hátsóülés rejtett tartójából előhúzott egy sapkát, egy napszemüveget és egy kapucnis felsőt. Kezembe nyomta a pulcsit és a napszemüveget. Lehúztam magamról a kabátomat, majd felvettem a szürke pulcsit.
 - Hajtsd fel a kapucnit. - adta ki az utasítást, én pedig teljesítettem. - A napszemüveget is.
 - Este van. - akadtam fent kérésén. Felvette a sapkát, amit pár perccel ezelőtt vett le, majd elindult az eddig járó motorral álló autóval.
 - Vakít a hó. - adta rá a magyarázatot, én pedig tehetetlenül felkuncogtam. - Ne nevess, mert ma este nem alszol otthon.
 - Hogy mi? - csattantam fel. - Vigyél haza!
 - Az utcát ellepték a fotósok, ha hazamegyünk, meglátnak, és napokig ott várakoznának, hogy egy-két képet készíthessenek rólam, esetlegesen rólad is. - lassan közeledtünk a fotósok felé, akik már több méterről kattingatni kezdtek. - Húzd le a fejed. - csináltam, amit kért. Óvatosan kanyarodott ki a csúszós útra, majd amikor kellő távolságra értünk a piócáktól, levette a sapkát.
 - Miért ne vihetnél haza? Tegyél ki az utca előtt, hazagyalogolok. - akadékoskodtam. Nekem mi közöm van hozzá? Semmi. Én csak egy újságíró-gyakornok vagyok, akinek a főnöke egy jó, szaftos cikkre pályázik.
 - Mindenhol ott vannak. - tekintetét az úton tartotta, egy pillanatra sem emelte rám. - Nem értheted.
 - Nem is akarom megérteni. Csak haza akarok menni. - fakadtam ki. Elegem volt Matt idióta megbízatásából, én csak pihenni akartam a szünetem alatt.
 - Reggelig velem vagy. Anya elintézi, hogy elhúzzanak. Legalábbis megpróbálja. - az utolsó szavakat csak suttogta, de így is tisztán hallottam. Már meg sem mertem kérdezni, miért nem hívják a rendőrséget. Gondolom volt már sokszor ilyen problémájuk. - Csak egy nyugis hetet akartam.
 - Öt nap múlva szilveszter, amit a szüleimmel akartam tölteni. Három éve nem voltunk sehol, itt lett volna az alkalom. - mindkettőnknek voltak problémái, és a legnagyobb az volt, hogy nem tudunk a családunkkal lenni.
 - Hannah-val találkoztunk volna ma este. - csalódottan nyögött fel.
 - Sajnálom. - csúszott ki ajkaim közt. Csillogó tekintetét rám emelte, csalódottság és szomorúság csillogott szemeiben. - Hol alszunk? - tettem fel a számomra legfontosabb kérdést.
 - Egy közeli kisvárosban. Kinnegad-ban van egy hotel, ha neked az megfelel, akkor oda megyünk. - vont vállat, majd a négyes főútra kanyarodott. Ezek szerint ő már eldöntötte, mi lesz a sorsunk.
 - De nincs nálam semmi. Ruha, iratok. - nem szólt semmit, csak akkor, amikor már átértünk Kinnegad-ba. Kezembe nyomta a hitelkártyáját, majd megszólalt.
 - Mindkettőnknek vegyél ruhát. - mosolygott rám kedvesen, majd hozzátette. - Ne órákig, hiszen pár perc múlva valaki leadja a drótot, hogy itt vagyunk, és az összes közelben lévő fotós idejön. - bólintottam, majd kipattantam a kocsiból. Sosem hallottam még a boltról, ahová beléptem. Úgy gondoltam, nekem nehezebb lesz választani ruhát, így először a férfi részlegre siettem. Lekaptam két Calvin Klein bokszert a polcról, ugyanennyi pár zoknit, majd a pólókhoz csattogtam. Milyen pólókat szerethet Niall? Mivel tél van, így sosem láttam még lengén öltözve, ezért a megérzésemre hagyatkoztam. Három feliratos pólót leemeltem a fogasról, ugyanígy két ülepes, fekete farmert is a kosárba tettem. Az órámra pillantva állapítottam meg, hogy csupán tíz percet vett igénybe Niall öltözetének kiválasztása. A női részlegen valamennyivel jártasabb voltam, hiszen nagyjából minden ugyanúgy volt elrendezve az ilyen boltokban. Pár darab fehérnemű, két farmer, három felső és egy dzseki. Fizettem, majd visszasiettem a kocsihoz, de halkan szálltam be, hiszen Niall telefonált.
 - Holnap reggel mehetünk is vissza. - mosolygott rám, majd a gázra lépett és már száguldottunk is Kinnegad felé.