12. - Váratlan

Sziasztok! (:
Sajnos vagy nem sajnos, de még mindig nem térek vissza. Hoztam egy részt, de még mindig
nem vagyok olyan állapotban, hogy írni tudjak. A következő rész az érettségi szünetben érkezik, de még az sem fogja a teljes visszatérésemet jelenteni.
NYÁRIG SZÜNETEL A BLOG.
Remélem, nem okozok csalódást ezzel a résszel.
Olvassátok szeretettel! (:

xx Dorothy C.

Ez mind múlékony. Legalább hasonlít rám.

 Kicsit több, mint egy év telt el azóta, hogy elrohantam a fiúktól az utálatos tweet miatt. Niall és én tényleg, felettébb boldogok voltunk. Olyanok, mint két tizenéves tini, akik nem látnak a rózsaszín ködtől. És nem is láttunk. Csókolóztunk, szerelmeskedtünk - sokat. Nevettünk, boldogok voltunk - feltétel nélkül. Szerettük egymást - mint soha senki mást. Akartuk egymást - mindenestül, örökre.
 Az esőben álltunk, az egyik kávézó ponyvája alatt, Niall hátulról átkarolt, így tartva melegen remegő testem. Arcát a hajamba és a sálamba temette, meleg lehelete átmelegítette a sál anyagát. Szorosan tartott karjaiban, védelmezőn, én pedig talán már nem is a hidegtől, hanem a boldogságtól remegtem, amit azokban a percekben éreztem.
 - Nem tudom, hogy most vegyelek el, vagy ebben a pillanatban. - suttogta a fülembe, én pedig teljesen lefagytam. Már nem remegtem, teljes valómban megdermedtem. Talán még levegőt is elfelejtettem venni, annyira meglepődtem szavain. Óvatosan előrehajolt, hogy lássa az arcom, de nem tudott semmit sem leolvasni róla.
 - Baj van? Megbántottalak?
 - Niall, én... Te most...
 - Szeretlek, Rose.
  A hétvégére Niall egy aprócska kiruccanást tervezett Olaszország egyik partvidékére. Három hónap telt el az esős esemény óta, de azóta sem beszéltünk róla többet. Három hete tisztában vagyok vele, hogy Niall feleségül akar venni. Három hete a lehetségesnél is magasabban szállok a felhők fölött. Három hete tudom az eget rengető hírt. Három hete vagyok áldott állapotban.
 A bőröndjeink már az ajtónál álltak, készen voltunk az indulásra, pedig még csak alig múlt el dél. Előző nap reggel óta egy falatot sem ettem, hihetetlenül izgultam, hogy hová megyünk. Az egyik pillanatban még a sminkemet készítettem a fürdőszobában a tükör előtt állva, a következőben pedig már zuhantam a föld felé. A fejemet beütöttem a mosdó szélébe, majd a kád sarkába, végül a hideg, márványos burkolóra zuhantam. Magammal rántottam a hajszárítót, ami nagy zajt csapott földet érésekor, én pedig zúgó fejjel merültem az édes, nyugodt tudatlanságba.

 Magamnál voltam, hallottam, hogy körülöttem emberek beszélnek, de nem tudtam kinyitni a szemem. Képtelen voltam gondolkozni, mindössze egy kérdés merült fel bennem; hol vagyok?
Pár perc múlva tudtam csak kinyitni szemeimet, de csak hunyorogni tudtam az erős, vakító fény miatt.
Egy fiú telepedett le mellém a székre, kezei közé fogta az enyémet, és beszélni kezdett hozzám, de nem hagytam megszólalni.
 - Hogy kerülök ide?
 - Rosie, nyugodjon meg, kérem - szólt az ápolónő a szőke fiú mögül. - Egy hétig kómában tartottuk, most kórházban van. Kiszáradt és nem evett eleget az ájulását megelőző napokban. A feje még fájhat, de szóljon, és hozok gyógyszert. A babát sajnos nem tudtuk megmenteni.
 - Ő ki? - biccentettem a fiú felé. Miért nincs itt Chad? És milyen ájulásról beszélt a nő? És milyen baba?
 - Kicsim, én vagyok. Niall. - a fiú biztató mosolyt küldött felém, majd közelebb hajolt, és puszit nyomott az arcomra. Miért puszilgat? Féltem. Mi történt velem?
 - Hol van Chad? - kérdeztem a fiútól.
 - Nem tudom. Talán Dél-Amerikában, ahogy már lassan két éve - vont vállat hanyagul.
 - Dél-Amerikában? Miért van ott? - pillantottam az ápolónőre, majd a kezemet szorongató fiúra fordítottam tekintetem. - Hogy kerülsz ide? És miért te vagy itt? - kezeimet óvatosan kihúztam az övéből.
 - Rosie, ne szórakozz - nevetett fel, én pedig összehúzott szemöldökkel meredtem rá. - Hát melletted a helyem, a szerelmem mellett.
 - A szerelmed? - hangom egy oktávval feljebb csúszott, de azonnal elhallgattam, mert a fejembe erős fájdalom nyilallt. - Chad a barátom már két éve.
 - Chad? Kicsim, már régen szakítottatok. Két éve külföldön dolgozik.
Alig fogtam fel a szavait, kis híján sokkot kaptam. A nővér kitessékelte a fiút a szobámból, majd leült a mellettem lévő székre. Megnyugtatón rám mosolygott, de az idegességem nem múlt el.
 - Kisasszony, jól van? - a fekete, dél-amerikai nő mély, ámde kedves hangja megnyugtatott. Lehunytam a szemeim, és bólogattam. - Megengedi, hogy megmérjem a vérnyomását?
 - Igen - bólintottam. - És megtenné, hogy beszélget velem egy kicsit a dolgokról?
 - Ha ezt szeretné, igen - mosolygott kedvesen, majd felhúzta a karomra a vérnyomásmérőt. - Egy hete a mentő ment ki önért a lakásukra, ahol Niall-el él. Niall az ön párja másfél éve.
 - És.. hogy találkoztam vele?
 - Ezt én nem tudom, Rosie. Erről az illetékest kell megkérdeznie - bólintott, miután megnézte a műszer kijelzőjét, majd folytatta. - Pihennie kell. Önnek is és a párjának is. Este visszajövök, és hozok vacsorát. Ha bármi probléma van, ott a telefon, és bárki veszi fel, Lornát keresse. Lorna vagyok - mosolygott rám kedvesen, majd kilépett az ajtón.

 Hat óra tájékán Lorna lép be a szobámba a vacsorámmal a kezében. Kora délután meglátogattak a szüleim, de megkértem őket, hogy hagyjanak magamra.
 - Hogy érzi magát? Szeretne hallani többet is, vagy egyelőre ennyi elég volt?
 - Szeretném tudni, hogy a babámmal mi lett - sóhajtottam nagyot. Nem emlékszem, hogy teherbe estem. Nem emlékszem az elmúlt két évből semmire.
 - Ön elvetélt a balesetkor, Rosie - huppant le mellém a székre. - Nagyon sajnálom, még nem is volt egy hónapos a baba.
 - Miért nem emlékszem? - szegeztem neki a kérdést. Mélybarna szemeiből nyugalom árad, ami némileg engem is megnyugtat.
 - Erősen beütötte a fejét, és ezért még itt kell maradnia négy-öt napig. Az émelygések még előfordulhatnak, és a fejfájás is.
 - Fogok még valaha is emlékezni?
 - Az agy a legkiszámíthatatlanabb ebben a helyzetben, Rosie. Nem tudjuk, mi történhet. Lehet, hogy visszatér az emlékezete, de az is lehet, hogy soha nem fog emlékezni az elmúlt két évére - hangja már nem olyan energiával teli, mint pár perccel ezelőtt. Most inkább meggyötört, keserű és bánatos, amiből azt szűröm le, hogy soha nem fogok emlékezni többet. Mérhetetlen szomorúságot éreztem abban a pillanatban. Két év az életemből eltűnt, mintha meg sem történt volna. Mintha soha nem is lett volna.
 - Kopp-kopp - nyitott be az ajtón a szőke hajú fiú, aki lassan két éve a párom. - Nem zavarok, ugye?
Lorna rám nézett, a választ tőlem várja. - Nem, gyere csak.
 - Köszi - az ajtót becsukta maga mögött, majd felénk közeledett. Egy másik széket húzott az ágy mellé, és leült rá. Éreztem a belőle áradó vibrálást, ami félem irányult, és ez melegséggel töltött el.
 - Éppen az emlékeiről beszéltünk - vonta be a beszélgetésbe Lorna.
 - Amik nem fognak visszatérni - fejeztem be a mondatot. Joga van ennek a fiúnak tudni a teljes igazságot velem kapcsolatban.
 - Rosie, ne legyen ennyire pesszimista - mosolygott rám megrovón az ápolónő.
 - Az igazság néha fáj. Vagyis mindig fáj. Nem fogok emlékezni, legalábbis erre nagyon kicsit az esélyem. Nem emlékszem erre a fiúra, nem emlékszem a közös pillanatokra. A fejem zúg és fáj, és nem vágyom másra, csak arra, hogy csönd legyen végre és Chad karjaiban lehessek. Olyan nagy kérés ez? - hangom megemelkedett, és mondandóm végére már kiabáltam. Niall és Lorna szó nélkül kivonultak a szobámból, így magamra maradtam egész estére.
 Gondolataim a gyermekem, Niall és az életünk körül forogtak. Hogy történhetett mindez? Miért nekem kellett elveszítenem az emlékeimet? Miért az én életem sodródik vakvágányra?

 - Kipp-kopp - hallatszott a kopogás következő nap az ajtómon. Niall dugta be szőke fejét, majd egy mosoly kíséretében belépett. - Van egy meglepetésem számodra.
 - Meglepetés? - kúsztam feljebb az ágyon, és kíváncsi tekintettel méregettem az alacsony fiút.
 - Igen, meglepetés - visszanézett az ajtóra, amin egy orvos lép be, akivel már előző nap is találkoztam.
 - Egy doki? - vontam fel a szemöldököm. Most ugye csak szórakozik velem? Egy doki a meglepetésem?
 - Nem, nem - rázta a fejét, és széles vigyor terül el az arcán, de nem ér a szeméig. Őszintétlen a mosolya. A következő pillanatban nekem valóságos, őszinte mosoly terül el az arcomon, hiszen Chad lép be a szobámba. A szívem nem lohol annyira, nem ugrik össze a gyomrom mogyorónyi nagyságúra, mint szokott, de rettentően örülök neki. Még oda se ért hozzám, máris érzem az illatát az orromba kúszni.
 - Szia, drágám - nyomott csókot ajkaimra Chad.
 - Szia - mosolyogtam rá, és éppen meg akartam köszönni Niall-nek a kedvességét, de amikor az ajtó felé pillantottam, már nem állt ott. Az orvos, Chad és én voltunk a szobában. Senki más.

Niall szemszöge

 Fáj. Rohadtul fáj, hogy nem emlékszik rám. Szereti Chad-et. Tudom, mert nemrég még rám nézett így. A szobája előtt ülök, és hallgatom önfeledt kacagását. Pár napja még velem nevetett így. Pár napja még rám nézett úgy, mint Chad-re. Pár napja még minden tökéletesen jó volt. Pár napja még önmaga volt. Pár napja még mérhetetlenül boldog voltam. Pár napja még szeretett.
 Most újra meg kell hódítanom. Újra el kell raboljam a szívét. És ha egyszer sikerült, másodjára is fog.

P.S.: Az információkhoz kitettem egy kis tudnivalót, olvassátok el! :) A következő részt már jelen időben fogom írni, mert a múlt idő nem megy olyan jól, remélem, nem probléma. xx

Sajnálom, nagyon sajnálom

Sziasztok! 

Amint a bejegyzés címéből is láthatjátok, nem részt hoztam. Tudom, hogy megígértem tegnap estére, de személyes és egyéb okok miatt nem tudtam feltenni. Rendbe kell tennem magamban néhány dolgot, és az életem sem a régi kerékvágásban halad.
A blog szünetel meghatározatlan ideig.
Nagyon sajnálom, megpróbálom minél hamarabb összekapni magam, lányok, tényleg. (:

További szép hétvégét!

xx Dorothy C.

P.S.: Oldalra kitettem egy szavazást, kérlek, szavazzatok! (:

11. - Vicces vagy, Louis

Sziasztok! (:

Meghoztam a következő részt, ami eléggé rövidke lett, bocsánat! Olvassátok szeretettel! (:

xx Dorothy C.

Pillanatok. 

Ezek összessége vagyunk mindannyian, 

ezekből áll majd össze életünk filmje, melyet ha lehetne,

ezerszer lejátszanánk újra és újra.

De aztán jön egy másik pillanat, egy váratlan dolog,

ami mindent összekuszál.

 A dolgok nagyon jól alakultak közöttünk Niall-el, mondhatom, hogy a lehető legjobban. Az elmúlt napokban ugyan követtek minket a fotósok és el is csíptek pár kézfogást, egy-egy puszit, néha még egy csókot is, ami másnap reggel az újságok címlapjáról mosolyogtak rám. A rajongók egész jól fogadták, hogy imádottjuknak barátnője van, csak néhány száz utálkozó üzenetet kaptam Twitteren, amik meg sem leptek, nem olvastam el őket Niall kérésére. Mosolyogva vonta el a figyelmemet a körülöttünk lévő kamerákról, elvitt vidámparkba, moziba, és bejelentette, hogy a napokban a fiúknak is be szeretne mutatni. Eddig egész jól viseltem a paparazzikat, ami a nehezebb dolog volt, de nem tudtam megbirkózni a gondolattal, hogy megismerjem Niall legjobb barátait. Simán megmondtam a magamét azoknak a lányoknak - mellesleg később bekövettek Twitteren és tweeteltek, hogy nagyon összeillünk -, elviselem a körülöttünk lévő túlzott figyelmet, elfogadom, hogy a szüleim pár napja felhívták Niall-t, mellesleg én vagyok a lányuk, mégsem engem hívtak.
 A találkozás napján is ugyanezek a gondolatok jártak a fejemben. Vajon szeretni fognak? Milyenek egyáltalán? Olyanok, mint amilyennek a sajtó mutatja őket? Kedvesek, előzékenyek? Netán hozzám sem fognak szólni, hiszen mégis én vagyok a legújabb barátnő?
 - Megérkeztünk. - az út túl hamar ért véget, Niall pedig édesen mosolygott rám. A gondolataim nem is itt jártak, hanem otthon, New Yorkban, anyuékkal. Most talán a kertben ülnénk és beszélgetnénk, ami nem lenne olyan izgalmas, mint itt lenni. Még meg kell köszönnöm Niall-nek. A szőke fiú kinyitotta nekem az ajtót, majd nem várt dolgokkal szembesültem. Egyszerre több dolog is történt. Harry megbotlott a lépcsőn, így a kanapé mellé csúszott. Amikor észrevette az ülőalkalmatosság alatt meglapuló alsót, felkiáltott.
 - Megtaláltam. Louis, bocs, haver.
 - Mondtam, hogy nem én loptam el. - legyintette meg a tarkóját Louis. Zayn szaladt át a nappalin egy porszívóval, aminek a vezetéke nem engedte tovább, ezért rántott egyet rajta, mire az kihúzódott a konnektorból, így leállt a porszívó.
 - Srácok, csináljuk már, mindjárt itt lesznek és még a kaja is a sütőben van. Harry, nézd meg, kérlek. - szólalt meg Liam valószínűleg az emeletről, mert hanga csak fojtottan volt hallható.
 - Oké, mit? - kérdezte Harry. Eddigre már Liam leért az emeletről, szegény totál kiborult Harry kérdésére.
 - A kaját! - rivallt rá.
 - Várj itt, mindjárt észre vesznek. - nyomott csókot arcomra, majd bement a nappaliba és lazán levetődött a kanapéra. Louis a DVD-ket tette rendbe, Zayn visszadugta a porszívót a konnektorba és tovább takarított, míg Liam a szennyest szedte össze egy kosárba, Harry pedig a konyhában sertepertélt.
 - Niall, felemelnéd a lábad? - szólt kedvesen Zayn, mire a kanapén henyélő fiú teljesítette kérését. Annyira szétszórtak voltak, én pedig az ajtóban kuncogtam gyenge próbálkozásukon. Legénylakás, nincs mit tenni.
 - Niall, igazán segíthetnél, nemsokára ideértek. - szólt fennhangon Louis, hogy túlharsoghassa a még mindig működésben lévő porszívót. Liam lazán sétált ki valószínűleg a mosókonyhából, amikor a bejárati ajtóra siklott tekintete. Nem mellesleg itt álltam én.
 - Ööö, srácok... - nyögte, én pedig minden bátorságomat összeszedtem és közelebb léptem hozzá.
 - Rosemary vagyok, Niall barátnője. - nyújtottam felé apró kezeimet, mire megrázta.
 - Liam vagyok és bocsi a kupiért, csak..
 - Ugyan, semmi baj. Niall is tud rumlis lenni. - mosolyogtam rá, majd két puszit nyomtam arcára és megöleltem. Nemsokára a többi fiú is feleszmélt és odajöttek üdvözölni engem. Helyet foglaltunk a kanapén és beszélgettünk. A srácok is lehiggadtak és feldolgozták a tényt, hogy nem sikerült rendbe tenniük a lakást az érkezésemre, de engem ez nem zavart.
 Az egész délutánt ott töltöttük, megittunk pár kör Tequilát, így a fiúk maradásra bírtak bennünket. Igaz, hogy ott lett volna a taxi lehetősége, de elég volt egy pillantás Niall-től, és máris meggyőzött. A nappaliba ültünk le, és valami sablonhorrort kezdtünk nézni. A sablon alatt azt értem, hogy vihar van, elmegy az áram, a csajszi kimegy egyedül visszakapcsolni az áramot, de ekkor valaki elrabolja, majd megöli. A gyilkos továbbra sem hagy fel az ártatlan emberek megölésével, de a történet végére viszont elkapják a rendőrök és megölik. Harry és Louis többet ivott a kelleténél, de Harry a jobbik eset volt. Álmos volt az italtól, csendes, néha-néha felkuncogott. Louis pedig a rosszabb. Hangoskodott, beszélt, kiabált.
 - Ááá! - visított fel az előttem ülő Louis, amikor emberi belsőségek csapódtak a kamerára. Felkuncogtam. Louis és Liam a kanapé előtt ültek, Harry, Zayn, Niall és én pedig a kanapén ültünk.
 - Na, te bátor! - löktem meg a vállát. Szúrós szemmel nézett rám, majd visszafordult a tévé felé.
A filmnek szerencsére hamarosan vége lett, így elmentünk fürdeni, majd aludni. Villanyoltás után fél órával Louis hangja csendült fel.
 - Rosie, kicsim. - felkuncogtam Niall karjaiban. Erős karjai biztonságot nyújtottak, ő maga pedig békésen aludt mellettem.
 - Niall már alszik. - szóltam vissza neki. Louis szobája a miénkkel szemben volt, a mi ajtónk sem volt teljesen becsukva, ahogy az övé sem.
 - Félek. Gyere át, és nyugtass meg. Kemény estém van. - kuncogott a saját hülyeségén.
 - Vicces vagy, Louis. - nyögte álmos hangján Niall, mire végigsimítottam arcán. Újra lehunyta szemét, majd közelebb húzott magához. Nyugodt sóhaj hagyta el a száját.
 - Rajta segítesz, rajtam meg nem? - hallatszott felháborodott hangja a másik szobából.
 - Louis, fogd be azt a rohadt nagy szád és aludj! - Zayn türelmetlen hangja harsant fel a folyosó végéről. Louis morgott egyet, majd elcsendesedett.
 - Végre. - nyögte halkan Nial, én pedig a hátára fordítottam, és félig testére feküdtem, majd megcsókoltam.
 - Holnap jönnek a szüleim, és direkt megkértek, hogy amikor megérkeznek, te is ott legyél. És legyél velünk, mert már a családhoz tartozol. - szorított magához közelebb, megcsókolt, majd az ajtóhoz lépett, becsukta és be is zárta.
 - Niall? - ültem fel az ágyban, a barátom visszamászott mellém az ágyba. Szorosan ölelésébe vont, míg végül eldöntött az ágyon.
 - Louis reggel be fog rontani, ha nem zárom be. Ugye nem akarsz arra ébredni, hogy rajtad tehénkedik? - kuncogott, majd óvatos csókot nyomott számra, míg végül némi ficánkolás után elaludt.
 A napfény beszűrődött a szobába, finoman csiklandozva bőrömet. De aztán rájöttem, hogy nem a napfényt érzem magamon, hanem Niall tekintetét. Pillantása fel-le siklott testemen, amit nem fedett a takaró, aztán ajkait óvatosan enyémekre helyezte, én pedig próbáltam nem elnevetni magam finomkodásán. Kezét oldalamra simította, így kicsit felhúzta pólómat.
 - Tudom, hogy ébren vagy. - motyogta halkan, én pedig nem játszottam tovább a szerepem, visszacsókoltam. Tincsei közé vezettem az ujjaimat, ő pedig a hátam alá nyúlva húzott közelebb magához. Fordítottunk helyzetünkön, így csípőjére ültem, és lejjebb hajoltam, hogy elérjem ajkait. Erősen túrt a hajamba, szorosan tartott testén, és szenvedélyesen csókolt. A kilincs hangjára úgy rebbentünk szét, mint két tini, akiket rajta kaptak egy csínyen, vagy pedig a szüleik értek haza a munkából, ők pedig éppen rosszalkodnak a lány szobájában.
 - Édeskéim, nem kéne pont itt huncutkodni. - Louis hangja csendült fel az ajtó túloldaláról, én pedig felsóhajtottam. Igaza volt Niall-nek tegnap este.
 - Ha tudnád, mit csinálunk. - húzta Niall az agyát. Halkan felkuncogtam, ami valószínűleg nem volt elég halk, mert Louis meghallotta.
 - Gyerekek! - váltott át apáskodó stílusba. Éppen szólni akartam, de Niall ajkai megtalálták a nyakam legérzékenyebb pontját, és megharapott. Felnyögtem. - Jó, én húztam innen, nem akarom hallani a továbbiakat.
 Miután felöltöztünk lementünk a nappaliba, ahol a fiúk éppen twitcam-ot tartottak. Pár perccel azután, hogy elsuhantunk a kamera látóterében, Liam megszólalt.
 - Niall, érdekli őket, hogy, idézem "Ki az a szőke csajszi, aki Niall kezén csüngött?" - pillantott ránk, én pedig ijedten pillantottam Niall-re, és a fejem ráztam.
 - Nem vagyok még kész. - suttogtam, nehogy meghallják a rajongók. Niall megfogta a kezem, és közelebb húzott magához, miközben egy szendvicset majszolt.
 - Épp itt az ideje, hogy hivatalosan is bemutassalak. De ha nem szeretnéd, nem erőltetem. Majd azt mondjuk, hogy.. - mondatát felfüggesztette, nem volt ötlete. Kék szemeit rám emelte, már-már könyörgőn tekintett rám, én pedig amilyen jó szívem van, beadtam a derekam. Igaza volt, tudniuk kell róla. Bár már sokan sejtették, nem volt hivatalosan bejelentve, vagy mi a szösz. Miután elnyammogott három szendvicset, csatlakoztunk a fiúkhoz. Ismét érkeztek a kérdések, hogy ki az a szőke ribi, aki Niall mellett ül. Miért alkotnak már rólam azelőtt véleményt, hogy megszólalnék? Aztán megakadt a szemem egy tweeten, ami személy szerint nekem érkezett - ez már a századik volt, mióta itt ültem. Már New York-ban is volt egy cikk nemrég, hogy te vagy a barátnője. Utálom azt a cikket, ahogy téged is, kurva. 
 Elegem lett azonnal felálltam Niall mellől, és a lenti fürdőszobába rohantam. Letöröltem a könnyeimet, és a wc lehajtott fedelére ültem. Pár pillanat múlva kivágódott az ajtó, és Niall lépett be. Azonnal hozzám sietett, és leguggolt elém. Aggódó pillantásokat lövellt felém. Annyira szerettem volna elmondani neki, hogy erre még nem vagyok készen, hogy nem vagyok ehhez elég erős, de képtelen voltam rá.
 - Hé, semmi baj. - simított végig az arcomon. Megráztam a fejem, és felálltam.
 - De van baj, nagyon is. Elmegyek. - elsuhantam mellette, időt sem hagytam neki reagálni, egyenesen az ajtóhoz léptem, belebújtam a cipőmbe és a kabátomba, majd kiléptem az ajtón.

10. - Veled

Sziasztok!:))

Megérkezett a tizedik rész is! Remélem elnyeri a tetszéseteket!:)

xoxo Dorothy C.

Rettentő boldog voltam. Próbáltam a lehető legtöbb időt vele tölteni, 

mert éreztem, hogy valami közénk fog állni. 

Legyen az a hírnév, a rajongók, a szüleim. 

Ekkor még nem gondoltunk semmire, csak egymásra.

 Aznap este a gondolataim mindenfelé jártak. Otthon, Mullingarben, de valahogy mindig Niall-nél kötöttek ki. Valamikor éjfél körül a takarómba bugyoláltam magam, és mélyen magamba szívtam Niall illatát, amit a párnámon hagyott délután.
 Írtam Dave-nek egy sms-t, hogy hazajöhet, nem kell ilyenkor elcuccolnia itthonról. Mire reggel felkeltem, ő már a konyhában csinálta a reggelit.
 - Cső, cica. - dobott felém puszit, majd visszafordult a serpenyő felé. A hűtőhöz léptem és kivettem belőle a majonézt és a ketchupot. Dave elfintorodott. - Még most sem tudom megszokni, hogy így eszed a rántottát.
 - Örülj, hogy visszajöhettél. - böktem felé a villámmal, miközben letelepedtem az asztalhoz. Általában ő készíti a reggelit, én pedig a vacsorát. Ennek két oka van; az első, hogy általában ő korábban kel, elmegy a közeli pékségbe, bevásárol, mire felkelek, hazaér és kaját csinál. A második ok, hogy ő esténként sokkal lustább nálam, így rám hárul a vacsora elkészítése. Ilyen egyszerűen működik ez köztünk.
 Éppen a rántottámra nyomtam a ketchupot, amikor valaki berontott az ajtón, és az illatok alapján a konyhába száguldott.
 - Jó reggelt, bébi! - nyomott finom csókot ajkamra, majd Dave-vel fogott kezet. - Meg akartalak lepni egy kis reggelivel, de..
 - Becsukom a szemem, és meglepődök, oké? - mosolyogtam rá, majd lehunytam a szemem. Tányérok zörögtek, zacskók csörögtek, pár perc múlva pedig egy kéz simult a vállamra.
 - Kinyithatod. - suttogta a fülembe Niall. Ajkaimra mosoly kúszott, amint megláttam az asztalt. Két tányér volt ott csupán, a rántottám helyén a kedvenc péksüteményem figyelt, a két tányér között pedig pogácsa, croissant és muffin volt.
 - Nem vagyok alkalomhoz illően öltözve. - mutattam rá Nirvana-s pólómra és rövid sortomra. Niall felnevetett.
 - Mindig csodásan nézel ki, hidd el. Még félig lefolyt sminkkel is elbűvölő vagy.
 - Mikor volt lefolyva a sminkem? - követtem tekintetemmel, amint leül az asztal másik végére, ahol eddig Dave ült.
 - Tegnap.. fent.. a szobádba. - kacsintott rám, mire arcom pírba borult. Fejemet lehajtottam, nehogy meglássa, mennyire zavarba hozott. Dave hangja csendült fel a nappaliból.
 - Erről nem szándékozom tudni.
 - Hé, haver! Ez természetes dolog. A szerelmemmel szeretkeztem tegnap. Nem is egyszer! És imádtam. - kiáltott neki vissza, én pedig majdnem kiköptem az őszibaracklevet. Csibészes mosolyt engedett meg felém.
 - Erről igazán nem kell tudnia. - motyogtam az orrom alatt.
 - Mindenki azt hiszi, hogy egy szerény fiú vagyok. A francba is! - csattant fel. - Imádom a barátnőmet, imádom minden porcikáját. Imádom, amikor a nevemet nyögöd, amikor megérintesz. Imádom a rövid hajad, a szemeid és a csókjaid. Mindig veled akarok lenni és azt szeretném, ha mindenki tudná, hogy az enyém vagy. - fogta meg a kezem az asztallapon.
 - A tiéd vagyok. Mindig is a tiéd leszek. - szorítottam meg erős kezét.
 - Bármi történjen?
 - Minden rendben lesz köztünk. - mosolyogtam rá, majd beleharaptam egy croissantba.
 Ebédelni vitt, így egy fekete csőfarmert és egy kapucnis, kenguruzsebes pulcsit vettem fel a kedvenc Vans-cipőmmel. Nem féltem volna felvenni magasabb sarkú cipőt sem, hiszen a magam alig százhatvan centijével nem magaslottam ki a tömegből. Tudtam, hogy nem kell kiöltöznöm, hiszen mindketten egyszerű emberek vagyunk, nem kell a feltűnősködés. Egy eldugottabb étterembe vitt, ami nem a sznob emberek kedvenc helye volt. Névtáblás, egyenpólós pincérnők, sült krumpli illat és tévéből szóló zene, nem mellesleg mellettem ült a világ legcsodálatosabb fiúja. Lopva puszit nyomott az arcomra, majd leadta a rendelést a barna hajú pincérnőnek. Egy másik asztaltól egy csapat lány feltűnően méregetett minket, néha összesúgtak és gúnyosan nevettek.
 - Azok ott.. - szóltam bizonytalanul. Niall csókot nyomott számra, majd felállt.
 - Egy perc és jövök. - kacsintott pimaszul, majd a mosdó felé sietett. A három lány azonnal megrohamozott.
 - Randiztok? - kérdezte a szőke, apró szeplőkkel megáldott lány.
 - Talán először is köszönhetnél és bemutatkozhatnál. - próbáltam nem túl bunkón szólni, de azt hiszem ez nem igazán sikerült.
 - Minek az? Én sokkal jobban illenék hozzá. Mindig kaját csinálnék neki, meg alhatna a vállamon. - merengett el a másik szőke, akin a legújabb divatmagazinban látott ruhák voltak.
 - Mellesleg amellett, hogy csúnya vagy, még undorító is. - köpte felém a harmadik, aki eddig meg sem szólalt. A lányok nem lehettek többek tizenhatnál.
 - Mivel bizonyítod azt, hogy undorító vagyok? - kérdeztem. Nem fognak megfélemlíteni csak azért, mert ők bálványozzák a barátomat.
 - Milyen ruha van rajtad? Egy halálra mosott pulóver egy nadrággal. Én jobban kicsípném magam, nem akarnék szakadtul pózolni a címlapon. - gúnyolódott. Hirtelen olyan düh támadt bennem, hogy kezdtem attól félni, hogy csúnyát mondok. A rohadt életbe a sok felszínes lánnyal, akik csak a hírnévre hajtanak. Kikeltem magamból, életemben talán először.
 - Sekélyesek vagytok. Ha igazi rajongók vagy bármi mások lennétek, tudnátok, hogy Niall-nek nem arra van szüksége, hogy egy kicicomázott, rózsaszín baba legyen mellette. Neki egy egyszerű, hétköznapi lányra van szüksége, aki talpraesett és képes megmondani a rajongók szemébe az igazat. - a lányok elkerekedett szemekkel néztek rám, én pedig nem tudtam leállni. Csak jöttek a szavak egymás után, megállíthatatlanul folytak a számon. A lányok bizonyára arra számítottak, hogy elsírom magam. Hát, akkor igazán rossz lánnyal húztak ujjat. - Szeretem. Nem régóta ismerem, de tudom, hogy ott vagyok aközött a pár ember között, aki minden szokását ismeri. Reggelente korábban felkel, hogy tudjon henyélni egy fél órácskát az ágyban. Imádja, ha a barátnőjétől jó reggelt puszit kap. Szélesen mosolyog, amikor az édesanyja felhívja vagy sms-t ír neki. Nem kifejezetten van oda az anime-figurákért, mégis megnézi Zayn-nel a Narutot vagy a Dragon Ball-t. Mindig kineveti Harry-t, amikor megbotlik reggelente a lépcsőn, és felvállalja, ha a buszban vagy a hotelszobában miatta van elviselhetetlen szag. - köpni-nyelni nem tudott a három lány, én pedig kezdtem lehiggadni. - Nem érdekel, hogy most mit gondoltok rólam. Imádom a rajongókat, főképp azokat, akik nem rohannak le minket, hanem diszkrétek és kedvesek. Legyetek kicsit megértőbbek. A fiúk elfáradnak, nekik is véges az energiájuk.
 - Bocsi. - mondták kórusban és elvonultak az asztalukhoz. Amikor felpillantottam, Niall az asztalnál állt, kezében a telefonja, és mintha videózott volna.
 - Ugye nem vetted fel? - ráncoltam a szemöldököm kínosan. Felkacagott.
 - Dehogynem. Az egészet. Feltéve, ha onnan kezdődött, hogy sekélyesnek nevezted a rajongóinkat. - csúsztatta zsebébe a telefont, majd lehuppant mellém és megcsókolt. - Büszke vagyok rád. És szeretlek.
 - Jó étvágyat. - szakított félbe minket a pincérnő, aki kihozta a rendelt ételt. Fél óra alatt nyammogtuk be a sült krumplit és a két dupla sajtos csodahamburgert. Minden olyan.. hétköznapi volt. Úgy éreztem magam, mintha Niall nem lenne ismert, csak egy átlagos srác, akire néhányan figyelnek fel az utcán a szőke haja miatt. De nem. Niall ismert volt, szexi, és piszkosul vonzó.
 - Min gondolkodtál el? - kérdezte, már az ágyban fekve, a díjátadó után. Végül nem mentem el, megegyeztünk, hogy értem jön, és elvisz magához. Háttal feküdtem neki, lábaink összegabalyodva, rövid tincseim valószínűleg csikizték az arcát, mert prüszkölni kezdett.
 - Rajtad. - nyomakodtam hozzá közelebb. Fenekem testéhez dörgölőzött, mire levegőt is elfelejtett venni.
 - Mit kell rajtam gondolkozni? Szexi vagyok, csábos, édes, bájos, aranyos, helyes, egy görög isten. Kell ennél több? - halmozta el magát mindenféle jelzővel.
 - Egy dolog kell. - fordultam felé, arcát kezeim közé fogtam. Kék szemei áthatón fürkészték arcom, majd gyors csókot nyomott az orrom hegyére.
 - Tudom mi. Egy gyerek. - nyögte ki, én pedig szinte sokkot kaptam. Én arra gondoltam, hogy boldog legyen velem, hogy meg tudjam neki adni azt, amire vágyik. De nem, ő előjön a gyerek témával. Éppen nem huszonhárom évesen.
 - Jézusom! - nevettem fel végül. - Ez hogy jött ide?
 - Akarok egy gyereket. Vagyis kettőt. Egy fiút, utána pedig egy lányt.
 - Szeretnék egy kutyát. - böktem ki némi hezitálás után.
 - Őt jobban fogod szeretni. - biggyesztette le ajkát, mire játékosan beleharaptam.
 - A biztosíték, hogy visszajössz hozzám eszembe juttatni, hogy te vagy a barátom, nem ő. - csókoltam meg. Szája édesen becézte enyémet, kezei derekamra siklottak.
 - Családot akarok alapítani. - suttogta ajkaimra.
 - Mikor?
 - Pár év múlva.
 - Kivel? - kérdeztem halkan, mintha bárki is a közelünkben lenne, hogy kihallgassa bizalmas beszélgetésünket.
 - Veled.

09. - Fél év

Sziasztok!:))

Meghoztam kérésre a következőt, remélem, nem okozok vele csalódást!

Jó olvasást!:)

xoxo Dorothy C.

Mondják, idővel jobb lesz. Mondják, az idő mindent megváltoztat. Hülyeség. A dolgok nem az idő múlásával változnak, vagy az idő múlása miatt. A dolgok bennünk változnak meg, és vezetnek minket oda, ahol lennünk kell. Csupán egy dolog nem változott meg; még mindig ugyanúgy, talán jobban is szeretem Niall-t, ahogy fél évvel ezelőtt.

 Nem mondtam el Niall-nek, hogy Londonban fogok dolgozni. A hírt pénteken közölte velem Matt, a rá következő szerdán pedig még semmi hírem nem volt Niall felől. Öt napja nem írt, én pedig kétségbe estem. Ennyi lett volna? Ennyit szánt nekünk a Sors? De szerda reggel úgy ébredtem fel - a külvárosi lakásban, amin egy meleg sráccal osztozom, aki szintén annál a cégnél van, mint én -, hogy nem érdekel. Ha találkoznunk kell még az életben, fogunk találkozni.
 Anyu egy része örült, hogy eljövök egy másik kontinensre világot látni, egy másik része pedig sírt, hogy elhagyom a családi fészket. Apa büszke volt rám, hogy ilyen rövid idő alatt elértem, hogy felfigyeljenek rám és felkérjenek egy cégnél, hogy gyakornokokat tanítsak. Minden nap beszéltünk, ami jó volt, nem éreztem magam egyedül, amikor nem volt itthon a lakótársam.
 Dave édes, cuki pasi volt, és nagy örömmel, tárt karokkal várt a reptéren. Barna szeme és szőkésbarna haja olyan összhangban volt egymással, hogy minden lány megfordult utána. Ha tudnák, hogy ő nem a lányokat szereti! Ennek ellenére nagyon jól kijöttünk egymással, szerette a sírós filmeket, félt a horrorfilmektől, imádott enni, de nem öltözött lányruhákba.
 Teltek a napok, lassan három hét telt el, és semmi hír Niall-ről már lassan egy hónapja. Az újságok hoztak le pár cikket, hogy itt és itt jártak, nekem pedig minden alkalommal elszorult a torkom, a mellkasom nyomni kezdett, szemeimet könnyek szúrták. Próbáltam elérni, de nem vette fel a telefonját, sms-t is írtam neki, legalább tízet, hogy beszélni szeretnék vele, de nem reagált. Ekkor jött Dave, kivette a kezemből az újságot, bevonszolt a konyhába és lerakott elém egy bögre teát, amitől kicsit mindig lenyugodtam.
 - Jobban vagy? - simított végig arcomon az egyik ilyen alkalommal. Bólintottam egyet, majd felálltam a székről.
 - A szobámban leszek. - indultam a konyhaajtó felé, de visszafordultam. - Köszönöm, Dave.
 - Nincs mit, cica. Na futás, hozz valami vígjátékot, és röhögjük szét a fejünket. - játszotta magát, majd a felső polcra nyúlt, hogy pattogtasson egy kis kukoricát. Pár perc múlva már a kanapén ültünk és teljesen elmerültünk a filmben. Egy átlagos hétvégének indult, aztán megszólalt a csengő.
 - Ki az? - kérdezte Dave csokit majszolva, de meg sem moccant. Szerinte én átlátok az ajtón? A lustája!
 - Megnézem. - sóhajtottam nagyot. Dave-t egyáltalán nem zavarta, hogy melltartó nélkül, rövidnadrágba, combközépig érő pólóban - ami Niall-é volt - flangáltam a házban, de amikor kinyitottam az ajtót rájöttem, hogy jobban tettem volna, ha reggel normálisan felöltözök.
 Az ajtóban álló - számomra fontos ember - egy Marvel-es pólót, szürke melegítőnadrágot és napszemüveget viselt, haja tökéletesen beállítva. Azt hittem, nem látom többé, ennek ellenére mégis az ő pólóját viseltem. Levette a szemüveget, de nem szólt semmit. Hallottam magam mögött a lépteket, éppen meg akartam szólalni, amikor Niall arca eltorzult, hitetlenül meredt rám, majd sarkon fordult.
 - Hé! Várj már, csak engedd, hogy megmagyarázzam! - mezítláb siettem utána. Éppen nem fáztam, a londoni időjáráshoz képest meleg volt.
 - Mit? Hogy pár hétig nem írok és te rögtön összeállsz egy.. ilyennel? - hangjából sütött a megbántottság, a gyötrődés és a félelem, hogy végleg elveszíthet. Szemei dühösen csillogtak, egész testében megfeszült, éreztem, amikor hozzáértem.
 - Csak a lakótársam. Egy cégnél dolgozunk és összecuccoltunk, hogy bírjuk fizetni a lakbért. - mutattam a nagy házra, ami igencsak nagy volt kettőnknek.
 - Lassan két hete kajtatlak, aztán amikor rád találok, te vele vagy. - szemei szikrákat szórtak felém. - Fél éve nem találkoztunk, vágyom arra, hogy veled lehessek, erre.. - biccentett az ajtóban álló Dave felé, aki teljesen zavarban volt.
 - Haver! - intett felé. - Gyere be és dumáljuk meg!
 - Nekem te ne! - elpattant a húr, Niall dühösen szedte a lábát és indult meg lakótársam felé. - Nem vagyok a haverod, amíg az én csajomat.. - nem hagytam, hogy befejezze, mert elé ugrottam, kezeim közé szorítottam arcát, ajkaimat pedig övére nyomtam. A tűz azonnal lángra lobbant bennem, gyomrom a torkomba ugrott, szívem háromszor olyan gyorsan vert. Niall a kezeit tincseim közé csúsztatta, másik kezét pedig derekamra, így tartva szorosan testéhez. Már el is felejtette, hogy éppen meg akarta ütni lakótársamat. Hát, azért nem pont így képzeltem el a találkozásunkat. Rajtam az agyonhasznált pólója, melltartó nélkül, ő pedig Dave-t akarta laposra verni.
 - Hol a hajad? - motyogta ajkaimra.
 - Levágattam. - pár hete levágattam, így már csak a vállamig ért. - És Dave pedig csak a lakótársam. Amúgy sem lenne köztünk semmi, mert.. ő nem szeret.
 - Még. De mi van, ha beléd szeret és nyomulni kezd? - húzta fel egyik szemöldökét, ami annyira vonzóvá tette. Kisfiús arcáról sütött a féltékenység és a birtokvágy.
 - Ő.. hogy is mondjam? Nem igazán.. kedveli a lányokat. - kuncogtam, majd arcomat a nyakába temettem. Karjai megfeszültek körülöttem, egész testében megfagyott, amint testem övéhez simult.
 - Nem bírom sokáig, ha ilyeneket csinálsz. - morogta a fülembe, én pedig felnéztem rá.
 - Dave itthon van. - motyogtam ajkaira, mire pimasz mosolyt engedett meg felém.
 - Menjen el. - ahogy ezt kimondta, az említett elsuhant mellettünk egy kisebb táskával.
 - Dave! - szóltam utána, hiszen se puszi, se pá?
 - A nővéremhez megyek a hétvégére. Élvezzétek egymás társaságát. - puszit nyomott az arcomra, biccentett egyet Niall-nek, majd beszállt az út szélén álló kocsijába és elhajtott. Időm sem volt felfogni, hogy egyedül maradtunk a barátommal, hiszen felkapott, lábaimat dereka köré tekerte. Amint becsapta lábával a bejárati ajtót, én anélkül zártam be, hogy elengedtem volna. Az emelet felé botorkáltunk, a lépcsőn is felértünk valahogy, amikor ajkait elszakította enyémektől, de csak annyira, hogy meg tudjon szólalni.
 - Melyik a szobád? - a bejárati ajtónál még nem voltam benne biztos, hogy elérünk a szobámig, hogy kibírjuk addig, mégis sikerült.
 - A legutolsó. - túrtam hajába. Talpam elérte a puha szőnyeget, kezei pedig a derekamra simultak, kissé feltolva a pólóm. Amint lábaim az ágyba ütköztek, Niall végigfektetett a matracon és fölém mászott. Kezei pólóm alatt kalandoztak, érintései nyomán égett a bőröm. Annyira szerettem ezt a fiút, annyira akartam. Úgy éreztem, hogy nem léteznék nélküle. Csak vele, érte és általa léteztem. Ahogy teste enyémhez simult, és ajkait enyémekre nyomta teljesen megszűnt létezni a külvilág. Csókjai lassulni kezdtek, szenvedélyesebbé vált a kialakult helyzet. Szinte elégtem karjaiban, bőröm felhevült, szívem rettentő sebesen vert, ajkaim megduzzadtak erős, mégis gyengéd csókjaitól.
 - Bocsáss meg. - szólalt meg Niall, miután mellkasára húzott és a hajamat simogatta. - Nem akartam olyan durva és féltékeny lenni, csak megijedtem.
 - Nem számít. - csókoltam meg mellkasát.
 - Két hete New York-ban jártunk és elmentem hozzátok. Amikor elmondták a szüleid, hogy elköltöztél... Azt hittem, nem talállak meg. Beszélgettem velük, ott vacsoráztam, és elhitették velem, hogy nem tudják, hol laksz. Pár napja Lou talált egy cetlit a kabátzsebemben. Ez a cím volt rajta és már tegnap is eljöttem, de nem voltál itthon. - egyre hevesebben vette a levegőt, újra felizgatta magát az akkor történtek miatt. Apró csókot nyomtam ajkaira.
 - Nyugodj meg, itt vagyok. - lábamat átvetettem csípőjén, kezeim közé fogtam arcát és megcsókoltam. Ujjai csípőmbe mélyedtek.
 - Hiányzik a hajad, de így még szexibb vagy. - suttogta ajkaimra, majd finoman megcsókolt. Ujjai köré tekerte a szokottnál sokkal rövidebb tincsemet, majd elmélyítette a csókot.
 Már besötétedett, mire leértünk a nappaliba. Amint magához húzott tudtam, hogy hamarosan vége lesz ennek a csodás délutánnak. Minél közelebb akartam lenni hozzá, egybeolvadni vele, nehogy elhagyjon.
 - Meddig maradsz? - kérdeztem tőle, miután kellő bátorságot merítettem valahonnan. Tekintete elkomorult, de nem nézett rám.
 - Hamarosan indulnom kell, holnap reggel stúdiózunk, utána próba, este pedig díjátadó. - pillantott le rám. Arcán fáradt mosoly ült, szemei karikásak voltak. Fáradt volt.
 - Miattam vagy fáradt?
 - Tőled soha, bár eléggé megizzasztottál. - nevetett fel, mire elpirultam, de komolyra fordította a szót. - Az időeltolódás miatt van. Nem pihentem még ki. Apropó, pihenés. Holnap a díjátadó után aludj nálam. - vetette fel.
 - De én itt leszek, te meg a belvárosban. - apró mintákat rajzoltam csupasz mellkasára, mire végigszaladt rajta a hideg. Elmosolyodtam.
 - A díjátadón velem leszel. - jelentette ki, én pedig még levegőt is elfelejtettem venni egy pillanatra.
 - Veled? Én? De.. - dadogtam. Most elhívott egy nagyszabású díjátadóra, ahol rengeteg kamera, riporter, fotós és kismillió híresség van?
 - Most a rajongók reakciójától félsz, igaz? - félszegen bólintottam. - Ne félj! Itt vagyok veled. Ha nem szeretnéd, ha megtudnák, akkor majd idejövök érted, oké?
 - Szeretlek. - fejemet felemeltem, hogy elérhessem ajkait.
 - Én is szeretlek, bébi. - karjaival maga felé fordított, majd nyomott a szám sarkába egy apró puszit. Többet akartam, újra el akartam érni ajkait, de nem találtam őket. Kinyitottam a szemem, ő pedig kuncogva nézett engem. - Szeretnéd?
 - Elmondhatatlanul. - ültem ölébe, majd kezei közé fogtam arcát, és megcsókoltam.

 - Holnap négykor jövök érted. - nyomott apró csókot ajkaimra, majd beült a kocsijába és elhajtott. Egyedül maradtam a gondolataimmal.

P.S.: Utólag is boldog születésnapot kívánok a világ egyik legcsodálatosabb fiújának, aki többé már nem tini. Boldog születésnapot, Harry Styles. (:
P.S.2: És boldog születésnapot az én lenyűgöző és csodás Anyukámnak, aki fiatal kora ellenére is nagyszerűen felnevelt engem! (: <3

08. - A cikk, és annak következményei

Sziasztok! (:

Itt is a következő rész. Sok minden megváltozik, legfőképp Rosie jövője.
Sajnálom, hogy a múlt héten nem hoztam a részt, de ha igény van rá, ma este vagy holnap hozok rész kárpótlásul. 

Jó olvasást! (:

xoxo Dorothy C.

Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire tud hiányozni valaki. Konkrétan fájt. Én nem tudom, hogy ilyenkor mi a jobb. Nem látni és úgy szenvedni, vagy látni, tudva azt, hogy pokoli messze van.

Fél év telt el azóta, hogy Niall-el találkoztam. Próbáltunk minden nap beszélni, bármilyen formában. Az üzenetek nem ritkultak, néha meglepett egy-egy ajándékkal, én pedig el voltam ragadtatva. Nagyon hiányzott, még akkor is rá gondoltam, ha cikkeket írtam, ha olvastam, ha fürödtem, vagy ha csak teázgattam.
 Matt ismét a cikkemet olvasta. Most kérte, hogy írjam meg a szőke szerelmemről a hazugságokat. Néma csendben ült, néha hümmögött egyet, és ezt frusztrált. Legalább megszólalt volna!
 - Jó. Küldd el Amandának. A hét végén meglátjuk, mennyire tetszik az olvasóknak. Mehetsz. - visszanyújtotta a papírt és kitessékelt az ajtón. Csak neki volt szokása, hogy nyomtatott példányt fogad el.
 - Kopognék, de nincs ajtód. - szóltam Amandához, aki a laptopja mögött pötyögött. A hosszú, vörös hajú nő az egyik legkedvesebb személy volt az egész irodában. Hozzá bármilyen bajjal fordulhattam, mindig segített megoldani a problémáimat.
 - Mr. Seggfej tegnapelőtt behisztizett és becsapta maga mögött. Kitört belőle az üveg. - fel sem pillantott a monitor mögül, úgy beszélt hozzám. - Azonnal befejezem, és beszélhetünk.
 - Csak a cikkemet hoztam. - nyújtottam felé a pendrive-t. Letettem a passtartójára, majd kisétáltam az ajtó nélküli irodából. A telefonom rezegni kezdett a farzsebemben. A képernyőn Niall neve villogott, miszerint sms-t kaptam tőle. Beléptem az apró szobába, ahol egy férfi állt baseball sapkában. A telefonom kijelzőjére pillantottam.

 Azt hiszem, nálad éppen dél van, szóval jó étvágyat. xx Niall

 - Hello. - köszöntem a férfinak, aki meglepetten nézett rám.
 - Rosie Moore? - kérdezte bizonytalanul. Biztos még gyakornok. Bólintottam, ő pedig felém nyújtotta a kezében lógó papírtasakot. - A párja küldi Önnek.
 - Köszönöm. - vettem át tőle, ő pedig egy biccentés kíséretében elvonult. Kinyitottam a tasak száját és abban a pillanatban elmosolyodtam. Egy csokis fánk volt benne kávéval és egy mogyorókrémes szendvics, a csomagolásán egy nyomtatott cetlivel.

 Jó étvágyat hozzá, bébi. Bár lehet, hogy hozzám nagyobb étvágyad lenne, nemde? Hat hónapja és tizenkét napja láttalak személyesen utoljára. Ma este hatkor hívlak. Szeretlek. Niall

Előkaptam a telefonom és pötyögni kezdtem rajta.

 Jobban kívánlak, mint a csokis fánkot, ami nagy szó. A csokis fánknál csak egy valakit imádok jobban. Téged. Szeretlek.

 A nap további részében Matt-nek rohangáltam kávéért, intéztem az e heti szabadságát, az elkészült cikkeket vittem Amandának és elugrottam a postára.
 Este hatóra után pár perccel a laptopom zenélni kezdett, én pedig a fakanalat a mosogatóba dobva, átugorva az öreg macskámon rohantam, hogy fogadhassam Niall hívását. Szőke haja most vizesen tapadt homlokára, felsőtestét nem fedte semmi, csípőjén pedig kedvenc melegítőnadrágja lógott.
 - Hello, bébi! - köszöntött mosolyogva. A háttérben elsuhant egy alak, ha nem csal a szemem, akkor meztelen volt. - Harry, kérlek! - rázta nevetve a fejét, majd bocsánatot kért tőlem a fiú miatt.
 - Köszönöm az ebédet. Hogy intézted el? - halványan elmosolyodott, majd elmesélte, hogy mi történt vele tegnap és ma délelőtt, hiszen ott még csak dél volt. Alig pár perce beszéltünk, amikor a menedzserük - valószínűleg Paul - nyitott be az ajtón.
 - Srácok, negyed óra múlva kezdünk. - tekintetét végigfuttatta a fiúkon, pillantása Niall-re szegődött. - Te miért nem vagy még kész?
 - Én.. öt perc és kész vagyok. - nyögte be gyorsan. - Szóljatok Lou-nak, hogy azonnal szükségem van rá.
 - Niall? - bizonytalanul szólítottam meg. Ideges tekintetét rám szegezte a képernyőn keresztül.
 - Sajnálom, Rosie. Mennem kell. Amint tudlak, hívlak. Szeretlek. - csókot küldött, én pedig az ajkaimra helyeztem.
 - Sok sikert! - integettem neki a kamerába, majd bontottam a vonalat.

 Péntek reggel Matt fújtatva rontott be az irodámba. Szemei szikrákat szórtak, lábai felém repítették. Lecsapta elém a legújabb Days számot, majd elég diszkréten megkérdezte, hogy mi ez a szar?

 - Nem tudom, miről beszélsz, Matt.
 - Nyisd ki és olvasd el a cikkedet. Mi nem ebben állapodtunk meg! - szinte üvöltött velem. Szemem sarkából láttam, hogy az egyik legújabb tanonc kikukkant boxának fala mögül. Végigfutottam a szövegen, ami egyáltalán nem a megbeszélt volt. Tele helyesírási hibákkal, elírásokkal, és.. Ez nem az én cikkem.
 - Matt, én.. - szóhoz sem jutottam. Ami megjelent az újságban, az nem az, amit én írtam. Hogy írnék magamról egyes szám első személyben?
 - Hogy a francba történt ez? - csattant fel. A billentyűk csattogása mellett erős, férfias hangja acélként hasította a levegőt.
 - Ezt nem én írtam. Én leadtam Amandának, még akkor, amikor beszéltünk. - pattantam fel a székemből és az említett nő irodája felé indultam. - Kopp-kopp. - imitáltam kopogást, mert még most sem volt ajtaja.
 - Mondd! - mosolygott rám kedvesen, de amint meglátta Matt-et mögöttem, arca elkomorult.
 - Kurvára nem azt a cikket tetted bele az újságba, amit Rosemary letett az asztalodra. - a főszerkesztőnk sűrűn káromkodott, meg sem lepődtünk rajta.
 - Én erről másoltam át a cikket. - emelt fel egy fekete pendrive-t, ami nem az enyém volt.
 - Nekem sötétkék van. - sóhajtottam nagyot és ekkor rájöttem, hogy valaki keresztbe akart nekem tenni. Ki az, aki ennyire nem akar a cégnél látni? Gondolataimat félbeszakította Matt telefoncsörgése.
 - Hallo? - szólt bele erőteljesen, de hangja ellágyult, amikor megtudta, ki hívta.
 - Bocsi. - tátogta Amanda. Megráztam a fejem, hogy semmi probléma. Valamiért így kellett alakulnia a dolgoknak. Matt elvárt tőlem valamit, én pedig nem teljesítettem. Könnyeimmel küszködve suhantam el telefonáló főnököm mellett, aki üveges tekintettel bámult maga elé.
 - Ő az egyik legjobb, annak ellenére, hogy ezt elszúrta. - csak ezt az egyetlen mondatát hallottam, mielőtt becsaptam volna magam mögött a mosdó ajtaját. A mosdókagylóra támaszkodva pillantottam a tükörbe. Elszúrtad, Rose. Vége. Belső istennőm fejbe kólintott a gondolataim miatt. Nem tudom, mióta lehettem odabent, de Matt hangját hallottam kintről.
 - Ki kéne jönnöd, beszélnünk kell. - nyugodtnak tűnt, mégis volt valami a hangjában. Már-már kedvesen szólt hozzám.
 - Oké, ki vagyok rúgva, felfogtam anélkül is, ha mondanád. - szipogtam, majd megmostam az arcom egy kis hideg vízzel, hogy felfrissüljek.
 - Lényegében ki, de ez nem minden. Egy másik cég átvett, hogy a gyakornokait tanítsd. - szemeim felcsillantak, és kinyitottam az ajtót.
 - De itt csak gyakornok voltam. Nem taníthatok be másokat. - próbáltam tisztázni a dolgokat, de ő megrázta a fejét. Annyira kusza volt az egész.
 - Rose. Fél éve rendesen keresel, de nem mondhattam el. A szüleiddel megállapodtunk abban, hogyha valaki felfigyel rád fél éven belül, akkor mész, de ha nem így történne, akkor elmondjuk neked. Nos, felfigyeltek rád. Tessék. - mosolygott rám, átnyújtotta a fél évi fizetésemről a csekket és egy repülőjegyet. Az a valaki, aki keresztbe akart nekem tenni, rosszul járt. Alig jutottam szóhoz, aztán végül ki tudtam nyögni.
 - London?

07. - Nem búcsúzom, hiszen még találkozunk..

Sziasztok!:))

Itt is a legújabb rész, remélem, elnyeri a tetszéseteket és a továbbiakban nem okozok majd csalódást!:))

Jó olvasást!

xoxo Dorothy C.

Elmúlik. A jó mindig elmúlik. De használjuk ki azt az időt,amit még együtt tölthetünk, mert ezek a pillanatok mindennél többet érnek.

 Mullingar nem arról híres, hogy hatalmas szilveszteri ünnepséget szervez, ahol mindenki eszméletvesztésig issza magát. Ez a kisváros csupán zenélget egész éjjel, városi bandák játszanak, éjfélkor egy kisebb tűzijáték, majd a fiataloknak tovább folytatódik a buli. A karácsonyi hangulatot a hó, a forralt bor és a kalácsok édes illata adta meg. Niall és én összebújva szlalomoztunk a tömegben, mígnem elértünk az apró jégkorcsolya-pályáig, ahol nem sokan voltak, így az ott álló lány beengedett minket. Eszembe jutott az alig egy hete történő korcsolyázásunk, amikor még csak két ember voltunk, akik jót hülyéskedtek.
Mára már két szerelmes fiatal vagyunk, akiknek ennyi volt megírva. Egy hetet kaptunk, nem többet. Egy hét alatt szinte mindent megtudtam erről a szupersztárról, bár nem biztos, hogy Matt erre számít. Egy odaadó, szeretetre méltó és hihetetlenül szerethető fiút ismertem meg, de bizonyára a főnököm nem olyan cikkre számít, amiben ömlengek róla.
 - Mi a baj? - állított meg pár kör után valószínűleg azért, mert elmerültem a gondolataim tengerében.
 - Csak.. elgondolkodtam. - vontam vállat. Kezei közé fogta enyémeket, majd ajkaihoz emelte. Egyikőnk sem viselt kesztyűt, pedig volt nálam. Meleg lehelete némileg felmelegítette lefagyott kezeimet.
 - Miről? - érdeklődött. Imádtam benne, hogy még akkor is megkérdezte, hogy mi a bajom, amikor talán nem is érdekelte.
 - Arról, hogy mi lesz ezután velünk?! Te repülsz Londonba, ki tudja, mikor kerülsz ismét Amerikába. Én holnap visszarepülök New York-ba. - fakadtam ki. - Hogy fogunk találkozni? - aztán hirtelen belém csapott a felismerés. Eddig erről egy szót sem ejtett, valószínűleg azért, mert nem is akarta velem ezek után tartani a kapcsolatot. - Niall, te ugye...?
 - Nem akarom, hogy vége legyen. - biztosított akarata felől. - Megoldjuk a találkozást.
 - Egy tenger áll közénk, Niall. - halt el a hangom.
 - De most nem. - mosolygott rám halványan. - Itt vagyok veled, te pedig velem. Együtt vagyunk, és nem érdekel most más.
 - Találkoznod kellett volna Hannah-val. Elhanyagoltad miattam.
 - Veled akartam lenni. Holnap éjjel visszarepülsz a világ másik végére... - függőben hagyta a mondatot, valószínűleg azért, mert látta végigszaladni arcomon a könnyeim. - Ne sírj! Minden nap beszélni fogunk, oké, Rose?
 - Félek, hogy nem így lesz. - szaladt ki a számon, és itt nem álltak meg a szavak. - Félek, hogy elfelejtesz pár nap múlva, és soha többé nem keresel. Ha jövőre ismét találkozunk, idegenek leszünk a másik számára. El.. el fogsz felejteni, Niall.
 - Soha nem felejtelek el. Egy hét alatt beléd szerettem, szerinted el tudnálak feledni valaha is? - kezei közé fogta arcom. A háttérből a tömeg hangja hallatszott, amint visszaszámolnak. 3..2..1.. És Niall ajkai máris az enyémen simítottak végig. Csókja szenvedélyes volt, erős, mégis gyengéd. Egyik kezét derekamra simította, és közelebb húzott testéhez. Fölöttünk színes fénycsíkok borították be a sötét eget, nekem pedig minden kétségem elszállt, amikor éreztem, hogy karja megfeszült körülöttem, keze fenekemre siklott.
 - Szeretlek, Niall. - motyogtam ajkaira két csók között. Nem éreztem korainak kimondani. Tudom, mik játszódnak le bennem, amikor ránézek és ez bőven elég ahhoz, hogy kimondjam.
 - Nagyon szeretlek, bébi. - soha nem hittem volna, hogy Niall kimondja ezt a szót. Bébi. Testem beleremegett, amint felfogta az agyam, hogy mit jelent ez a szó. - Az első dolgok listámhoz két dolgot is hozzáadhatok.
 - Mit? - pillantottam kék szemeibe. Haja a homlokába hullt, az apró hópihék megcsillantak szőke tincsein.
 - Először hívtam valakit bébinek. - kuncogott halkan. Apró csókot nyomtam állára. - A másik pedig az, hogy egy csodálatos lányt tarthatok a karjaimban az előző év utolsó és az új év legelső pillanataiban.
 - Köszönöm. - tarkójánál fogva húztam közelebb magamhoz, hogy ismét megcsókolhassam. Némi fájdalom költözött a szívem egy részébe a holnapi utazás miatt, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is az érzés, hiszen Niall ajkai enyémekre tapadtak és nem engedték el. Forrón csókolt, hihetetlen szenvedéllyel, mintha sosem akarna elengedni.

 Aztán eljött az új reggel, egy új év köszöntött be. Látjuk még egymást valaha? Most el kell válnunk, de a sors még akarja, hogy találkozzunk? Van esélyünk a közös jövőre? Nem tudnék már csak a barátja lenni. Sikerült elrejtőznünk a sajtó elől, nem jöttek rá, hogy találkozgattunk, de a dublini reptéren állva megrohamozták Niall-t a fotósok. Eltávolodtunk egymástól, én már a kapuk felé tartottam, ő pedig még az ajtónál állt a fotósok gyűrűjébe zárva. Néha rám pillantott, megengedett egy apró mosolyt magának, de semmi több. Védeni akart, amivel én teljesen tisztában voltam. Pár perc múlva megjelentek a biztonságiak és kipaterolták a piócákat. Ekkora én már a kapun túl álltam, ő nem jöhetett át, én pedig nem mehettem vissza hozzá. A telefonom jelzett, hogy sms-em érkezett.

 Nem búcsúzom, hiszen még találkozunk. A tegnap este megfelelő volt a viszontlátás kinyilvánítására. Szeretlek, bébi. xx Niall

Elmosolyodtam, majd felnéztem rá. Kivillantotta most már egyenes és szép fogsorát, kezeivel integetett. Nem bírtam magammal.
 - Rosie, gyere! - szólt rám anya, de mintha meg sem hallottam volna. - Kicsim, indulunk kell. Majd beszéltek, ha landoltunk.
Nem volt idő a tétovázásra. A biztonsági emberek mögött elsuhanva rohantam vissza a szalagokhoz, amik az utat mutatták. Átbújtam alattuk, majd egyenesen Niall karjaiba vetődtem.
 - Szeretlek, és nagyon vigyázz magadra. - motyogta a hajamba. - Jön egy izomagy. Elvisz téged.
 - Szeretlek, édes. - csókért hajoltam, amit meg is kaptam. Ajkai puhák voltak, finoman simultak enyémekre. - Írj, ha leszállt a géped.
 - Khm. Hölgyem, jobb lenne, ha most hagyná Mr. Horan-t és felszállna a gépre. - a nagydarab férfi a karomnál fogva vezetett el Niall-től, aki csak kacagott a jeleneten. A barátnőjét egy biztonsági ember kíséri a géphez, mert nem tud viselkedni.
 Az övemet becsatoltam, a felszállás után pedig elővettem a laptopom és nekiláttam a cikkemnek.

06. - Kívánj!

Sziasztok! :))

Szombat van, ami egy dolgot jelent. (: Itt is a következő rész, ami lehetséges, hogy nem adja át azt, amit szerettem volna, de próbálkozom.

Jó olvasást!

xoxo Dorothy C.

Soha nem leszel az enyém, és ezért mindig az enyém leszel. 
Te voltál a remény magányos napjaimban, a kín a kétség óráiban és a hittel teli pillanataimban. 

Mert tudtam, hogy egyszer eljön a Másik Felem. 

Csak azért léteztem tovább, mert biztos voltam a létezésedben.

A következő napon együtt voltunk. Én náluk ebédeltem, ő pedig nálunk vacsorázott, így a családdal is voltunk egy kicsit, de a legtöbb időt a másik társaságában töltöttük. Egész délután karácsonyi és szilveszteri filmeket néztünk, de egynémely film olyan borzalmas volt, hogy inkább kikapcsoltuk.
 - Nemsokára megint elviszlek valahová. - huppant le az ágyamra vacsora után. Annyira jól laktunk, hogy egy falat sem ment volna le a torkunkon.
 - Második randi? - kúsztam közelebb hozzá. Arcomon mosoly virított, ami őt is mosolygásra késztette.
 - Ahogy tetszik. - hintett csókot homlokomra. - De öltözz melegen, mert nem fűtött helyre megyünk. - teste alá gyűrte enyémet, átvette lábát csípőmnél, majd arcomhoz hajolt. - Bár szívesen felmelegítenélek.
 - Ebben biztos vagyok. - kuncogtam fel. Szőke hajamból egy tincset ujja köré csavart, majd elengedte. Arcát nyakamba temette, édes csókot hagyott nyakamon, kezei csípőmnél kalandoztak. Megugrottam.
 - Mi a baj? - pillantott rám, mire hangos nevetésben törtem ki.
 - Csikis. - visítottam, amikor csikizni kezdett. Kértem, hogy hagyja abba, de nem tette. Aztán amikor már ő is elfáradt és lenyugodott vettem a bátorságot, és fordítottam helyzetünkön. Váratlanul érte a dolog, így lazán csípőjére ültem. - Na, mi van? - szorítottam feje fölé kezeit. Kicsit le kellett hajolnom, így hosszú, szőke hajam függönyként borult körénk. Csókért hajolt hozzám, amit meg is kapott. Belemosolygott csókunkba.
 - Gyenge vagy. - egyet rántott rajtam, egy pillanattal később pedig már mindketten a földön landoltunk. Felpattantam, majd a gardróbjához szaladtam és magamra csuktam az ajtaját. Én belülről húztam, ő pedig kívülről. - Úgy is bemegyek. Behatolok! - hangosan felnevettem és ebben a pillanatban több dolog is történt egyszerre. Az ajtó fogantyúja kicsúszott a kezeim közül, így az kinyílt, Niall pedig egyenesen rám ugrott. Nehéz teste nyomta az enyémet, ajkai az enyémekhez közelítettek. Finoman megcsókolt, majd fülemhez hajolt és édes dolgokat suttogott nekem. Végigcsókolt állam vonalán, arcomon - ajkaimat gondosan kikerülve -, le a nyakamon, végül a kulcscsontomnál állt meg. - Olyan puha. - motyogta bőrömbe.
 - Hová megyünk, hogy melegen kellett felöltöznöm? - kérdeztem tőle, amint kiléptünk a fagyos, hideg estébe, de nem válaszolt. A szülei platós autójába ültünk, de nem mentünk messzire. Pár perc múlva kiszálltunk a kocsiból, majd a fák közé sétáltunk. A hó ropogott a talpunk alatt, néha-néha még szállingózott is. Körülölelt minket a hideg, de belülről szinte lángoltam, amikor Niall ujjait enyémekre kulcsolta. Mosolyogva pillantottam rá, amikor megálltunk azon a dombocskán, ahol még gyerekkorunkban játszottunk.
 - Ugye emlékszel? - kérdezte tőlem, majd leült egy ott lévő padra és az ölébe húzott. Igen, valójában meglepődtem, hogy emlékszik rá.
 - Sose fogom elfelejteni. - mosolyodtam el, de mivel mögöttem ült, így nem láthatta. - Olyan jó ez a kis nyugalom. - sóhajtottam fel.
 - Mindig ide jövök, ha egyedüllétre vágyom. - hirtelen az jutott eszembe, vajon felhozott-e már ide bárkit is. Igazából az érdekelt, hogy hozott-e már ide lányt. - Te vagy az első, akit elhoztam ide.
 - Komolyan? - pillantottam hátra. Mosollyal az arcán bólintott.
 - Nem is tudod, mennyi mindenben vagy első.
 - Például? - az elmúlt napokban is beszélgettünk személyes dolgokról egymással, viszont ennyire hamar még sosem nyílt meg. És féltem, hogy ez a kapcsolat három nap múlva megszakad, hiszen már december huszonkilencedike volt, vészesen közeledtünk az új évhez.
 - Elsőnek hoztalak fel ide, az első lány vagy, aki nálam aludt, mármint ebben a házban. Az első, akit anyu is szeret. Az első, aki mióta híres lettem, nem a pénzemre hajt. Az első, aki mellett nem izgulok, bármit is kell tennem. Az első, akivel a legelső közös esténket egy hotelszobában töltöttük. - mosolygott rám, majd folytatta. - Az első, akiben pár nap után feltétel nélkül megbízok és bármilyen titkomat rábíznám. - felállított, majd szembe fordított magával. - Az első, akibe három együtt töltött csodás nap után beleszerettem. - kezei közé fogta arcom, ezzel arra kényszerítve, hogy ránézzek.
 - Niall.. - a szavak a torkomon akadtak, egyszerűen képtelen voltam bármit is mondani. Annyira meglepett, hogy ilyen nyílt volt velem és bevallotta, hogy szeret.
 - Ha nem tudod kimondani, nem gond. Nem kell kimondanod. - megráztam a fejem, a könnyeimmel küszködtem.
 - Én.. - próbáltam kinyögni, de nem engedte. Ajkai enyémeket érintették, finoman simultak össze. Amint ujjait tincseim közé futtatta jóleső bizsergés szaladt végig testemen. Akaratlanul is közelebb húzódtam testéhez, egyik kezemet arcára simítottam, másikat pedig tarkójára csúsztattam. Ajkait erősen nyomja enyémnek, mégis érzem, hogy tele van szenvedéllyel. Meglepődik, amikor nyelvem váratlanul átcsúsztatom szájába, de őszintén szólva én is meglepődök tettemen. Felpipiskedtem hozzá, hogy elérjem ajkait, de elhúzódott tőlem. Óvatos csókot nyomott számra, majd elengedett.
 - Tudom. - bólogatott, majd ujjait enyémekre kulcsolta és a kocsihoz vezetett. Lenyitotta a platót, majd derekamnál fogva feltett rá. Meleg pokrócot éreztem combjaim alatt.
 - Ezt hogy? - felpattant mellém, majd hátradőlt, én pedig követtem példáját.
 - Hannah segített. - hangja halk volt, én pedig megfeszültem a lány nevét hallván.
 - Holnap vele találkozol, ugye? - hangom megremegett, egész testemből reszkettem. - Mondd el, ha igen, nem zavar.
 - Nem. Greggel találkozom, és velem jöhetnél. - fordította felém tekintetét. - Imádni fogod a kisfiát.
 - Be akarsz nekik mutatni?
 - Mint a barátnőmet. - húzott közelebb magához, fejemet mellkasán pihentettem. - Hullócsillag! - mutatott az égre, de én már nem láthattam.
 Az égen pár perc múlva újra feltűnt egy apró fénycsík, amit nagy valószínűséggel Niall is látott.
 - Kívánj! - suttogta. Lehet, hogy elcsépelt és közhelyes voltam, de nem érdekelt.
 - Mindenem megvan, amire vágyom.
Ajkaival újra enyémeket érintette, és egyáltalán nem zavart a túl sok romantikus pillanatunk. Ilyen lány voltam, és megértettem volna, ha ő nem ilyen, de minden alkalommal meglepődtem, amikor egy-egy bókot elejtett és utána megcsókolt. Éreztem, hogy szeret. Hihetetlennek tűnik, hogy három nap alatt ennyire megszerettem, de nem törődtem vele. Néha van az a bizonyos érzés, hogy ne engedd el, mert megbánod. Én éppen ezt éreztem. Nem akartam, hogy vége legyen ennek a pillanatnak, mégis megtörtént. Hideg volt, fáztunk és inkább szerettünk volna összebújni egy kicsit.

 Következő nap elmentünk Niall bátyjának családját meglátogatni. A kék szemű kisfiú azonnal a szívembe lopta magát. Életében először látott engem Theo, de azonnal odabújt hozzám, majd elaludt a karjaimban. Csámcsogott álmában, éppúgy, ahogy néha Niall szokott. Niall mellém fészkelte magát a kanapén, majd Theo fölé hajolt és az arcát kezdte simogatni. Néha-néha felpillantott rám, így láthatta a mosolyt az arcomon.
Hogy szorulhatott ennyi szeretet egy ilyen apró testbe? Ő a maga huszonegy-két évével több szeretetet adott az embereknek, mint egy olyan, aki már negyven éves is elmúlt. Biztos vagyok benne, hogy a jövendőbelije teljes mértékben el lesz árasztva szeretettel, tisztelettel és odaadással. Az, akit Niall maga mellé, párjául választ, a világ legszerencsésebb nője lesz.
 Mindemellett Niall remek apának bizonyul. Finoman bánik keresztfiával, elhalmozza a szeretetével. Óvja, védi, mintha a sajátja lenne.
 Sajnos nem sokkal később mennünk kellett, így Denise átvette tőlem kisfiát, elköszöntünk, majd hazamentünk.

Surprise

Sziasztok! (:
Lehetséges, hogy ma felteszem az új részt, még nem tudom.
De annyi biztos, hogy kaptok egy kis meglepetést.

Mindössze huszonöt szavazat érkezett, ebből - amint láthatjátok - a többség amellett szavazott, hogy legyen egy blog Zayn főszereplésében.
 A blog oldala már kész van, írogatom a részeket, a szereplőket kiválasztottam, és amint olvasható lesz, várlak titeket szeretettel (:

 Itt is vannak a szereplők! (:

A lány szerepére Lisa Cimorelli-t választottam.

Destiny-t Naomi Scott-ként képzelem. 

Jason-t pedig Avan Jogia bőrébe bújtattam.

Remélem tetszenek nektek is.

Holnap már péntek! ;)

Szép napot nektek!

xx Dorothy C.

05. - Életemben először..

 Sziasztok :))

Meghoztam a következő részt, remélem elnyeri a tetszéseteket!:))

Annyit fűznék hozzá, hogy lehet, egy rövid lett - szerintem -, de azért fogadjátok sok szeretettel:))

Jó olvasást!

xoxo Dorothy C.

Csak ülsz... És érzel. Valami különlegeset, valamit, amit még soha. Csak élsz. És érzel. Valamit a szívedben. Valakit a szívedben. A lelkedben. Egész lényedben. Mindig. Egyfolytában. És rádöbbensz. Ez a Boldogság. Ő.


 - Szeretnélek elvinni ma este valahová. - mosolygott rám, miközben a nadrágját rángatta lábaira. A fürdőszobában álltam a tükör előtt, hosszú frufrumat elcsatoltam, hogy ne lógjon a szemembe. Megpördültem a tengelyem körül és meglepetten pillantottam rá.
 - Valahová? - kérdeztem vissza. - Szóval akkor randizni hívsz? - húztam fel egyik szemöldököm mosolyogva.
 - Olyasmi. Egy különleges helyre viszlek, ami számomra kiskorom óta nagyon szép hely. - lépett közelebb hozzám, majd derekamnál fogva húzott közelebb magához és nyomott csókot ajkaimra.
 - Naa! - toltam el magamtól akaratom ellenére. Értetlen pillantást vetett rám, majd sarkon fordult és kilépett a szobából. - Niall! - kiáltottam utána, majd az ajtóhoz léptem. Kinyitottam, de ekkor egy alak ugrott elém és felkapott. - Ne! - visítottam nevetve, amikor felismertem Niall illatát. Becsapta az ajtót a lábával, majd combom alá nyúlva emelt fel és tolt az ajtónak. Kezeim közé fogtam arcát, majd apró csókot nyomtam ajkaira. Számíthattam volna rá, hogy nem enged el egy csók után. Szájával fogva tartott enyémeket, édesen csókolt, finoman.
 - Csak nem hitted, hogy megsértődtem? - motyogta ajkaimra, majd nyakamhoz hajolt. Csikis voltam, így felkuncogtam, mire Niall a combomba markolt. - Menjünk haza.
 Az autóban ülve feltettem egy kérdést, amit valószínűleg nem kellett volna.
 - És Hannah-val mi lesz? - kezei megfeszültek a kormány körül, arcizmai megkeményedtek.
 - Ehhez semmi közöd. - szűrte ki fogai közt. Elkerekedett szemekkel néztem rá. Most ugye csak szórakozik?
 - Már hogy a viharba ne lenne hozzá közöm. Tudtommal történt köztünk valami, amit nem lehet semmibe venni, Niall. - hangom felemeltem, kezdett rajtam eluralkodni a pánik. Ennyi lett volna? Csak kihasznált, és a randit is csak kedvességből kérdezte meg? Gyorsabban vettem a levegőt, mintha attól féltem volna, hogy egyszer elfogy.
 - Nem veszem semmibe, de Hannah-t több ideje ismerem, mint téged. Sokkal fontosabb számomra. - szíven ütött, amit mondott. Jesszusom, miért érzem magam megbántva? Szinte semmit sem tudok róla.
 - Oké. - próbáltam feldolgozni, amit mondott, de valahogy az agyam képtelen volt befogadni. - Ma este csak akkor gyere értem, ha komolyan gondolod és akarsz tőlem valamit.
 - Rendben. - bólintott egyet megerősítésképp, pár perc múlva pedig megállt a házunk előtt.
 - Köszönöm. - susogtam, majd az ajtó felé nyúltam, amikor elkapta karom.
 - Csak engedd, hogy megcsókoljalak. - nézett rám, de én megráztam a fejem. Halványan elmosolyodtam, majd kiszálltam a kocsiból. A bejárati ajtó kicsapódott előttem, anya rémült és ideges tekintetével találtam szembe magam.
 - Hol a csudában voltál? Egész délelőtt hívtalak, de nem értelek el! - csattant fel, én pedig gyorsan beslisszantam mellette a házba.
 - Lemerültem. De jó helyen voltam, nem esett bajom. - ingattam a fejem, majd levettem a kabátomat és a csizmám, de elkapta a karom éppúgy, ahogyan Niall.
 - Kivel voltál?
 - Anya! Felnőtt vagyok, tudok vigyázni magamra. - nagyot sóhajtottam, majd válaszoltam előbb feltett kérdésére. - Niall-el.
 - Hogy alakul a cikked? - érdeklődött, bennem pedig megmozdult valami. Valami olyan, amire nem számítottam. Fájdalom. Bánat. Gyötrelem. Nem akartam megírni azt a nyamvadt cikket. Már nem. Anya pedig jól tudta, hogy már nem a popsztárt látom a fiúban. Annál sokkal többet.
 - Jól. - hazudtam szemrebbenés nélkül. Nagyot sóhajtott, majd nyomott egy puszit az arcomra és utamra engedett.
Már besötétedett, az utcai lámpafényben láttam, ahogy nagy pelyhekben esik a hó. Niall szobájában felkapcsolódott a villany, majd le. Ismét fel, és ismét le. Pár perc múlva pedig csengettek.
 - Rosie, hozzád jöttek.
Egy aprócska, de annál hangulatosabb cukrászdába vitt Niall. Mindenféle sütit megkóstoltunk, a csokikhoz pedig bort ittunk. Találomra nyomtuk egymás szájába a csokit és sütit, és így döntöttük el, hogy ízlik-e a másiknak, vagy sem. Rengeteget nevettünk, úgy éreztem magam, mintha ezer éve ismernénk egymást. Felszabadultunk a másik társaságában, és egy pillanatra sem jutott eszembe sem a cikk, Chad pedig még úgysem.
 - Csokis a szád. - töröltem le ujjammal Niall arcáról a maszatot.
 - Neked meg az arcod. - a megolvadt csokiba nyúlt ujjaival, majd összekente arcomat. Hangosan nevetve tűrtem, ahogy csupa csokimáz lesz az arcom. Amikor kinyitottam a szemem, Niall édes mosolyával találtam szembe magam.
 - Utállak. - tört ki belőlem a nevetés, de egy csókkal belém fojtotta. Zárórához közeledve már csak mi voltunk a cukrászdában, bár minket egyáltalán nem zavart.
 Megcsókolt, megölelt, egész úton hazafelé a kezemet fogta.
 - Köszönöm a mai estét, csodásan éreztem magam. - álltam meg a kapuba azt este végén. Belülről majd' szétrobbantam örömömben.
 - Köszönöm, hogy eljöttél velem. - hirtelen már nem fáztam. Melegem volt. Na, nem mintha az időjárás változott volna meg, hanem csupán Niall a derekamnál fogva húzott magához egy csókra. Kesztyűs kezeimmel végigsimítottam hidegtől kipirult arcán, majd elhúzódtam tőle. Kék tekintetében volt valami.. valami megindító. Mintha azt sugallta volna, hogy bármit megtenne, csak ne múljon el ez a pillanat. Ha mégis megtörténne, hadd múljunk el együtt a pillanattal. Abban a pillanatban elhittem volna, hogy többet érez puszta barátságnál, ilyen kevés idő után is.
 A szerelemnek nincs behatárolt, megszabott ideje, hogy mikor jön el. Váratlanul betoppan, épp akkor, mikor senki sem számít rá. Nem tudhatjuk, kivel történik, hol, és milyen indokkal. Vagy ahogy azt sem tudhatjuk, kibe leszünk szerelmesek. Nem számít, mi volt a múltban, mit tartogat számodra a jövő, te csak azt érzed, hogy vele akarsz a jövődben élni. Elég egy másodperc is, hogy beleszeress valakibe. Abban a pillanatban minden megszűnt létezni, csak és kizárólag kék szemeit pásztáztam, kapaszkodtam erős karjaiba. Attól féltem, hogy lábaim felmondják a szolgálatot.
 Két nap. Pontosan két nap telt el azóta, hogy újra találkoztunk. Ennyi idő éppen elég volt ahhoz, hogy megváltozzon bennem pár dolog. Popsztárként tekintettem rá, de mára a véleményem teljesen megváltozott. Mindig is egy egyszerű fiú volt, nagy álmokkal. Megvalósította az álmait, de ennek ellenére, még mindig ott lakozik benne valahol legbelül az a kisfiú, akit megismertem. Nem vesztette el önmagát, ami a mai világban nagy szó. Önmaga maradt, bármilyen nehéz is volt, megküzdött a hírnévvel és nem szállt fejébe a siker.
 - Minden oké? - rántott vissza gondolatmenetemből Niall rekedtes hangja. Arcán értetlenség ült, valószínűleg már többször szólt.
 - Persze, minden oké. - bólogattam, majd egy mosolyt is megengedtem magamnak.
 - Három nap és itt az új év. - sóhajtott nagyot. - Utána repülök vissza Londonba és kezdődik a munka.
 - Hé! - simítottam végig arcán, mire rám emelte a tekintetét. - Élvezzük ki ezt a pár napot, rendben?
 - Aludj nálam. - szaladt ki a száján.
 - Adnod kell pólót és bokszert. - villanyozódtam fel, majd írtam anyunak egy üzenetet, hogy a ma estét nem töltöm otthon.
 - Anélkül jobban tetszel. - kacsintott rám, arcom pedig azonnal pírba szökött.
 - Ne flörtölj velem! - csaptam a vállára, mire felkacagott. Halkan osontunk fel a szobájába, bár Niall azt hitte, hogy nyitva van a szobaajtaja - nem volt -, így lefejelte. Szám elé kaptam a kezem, nehogy hangos nevetésem felébressze az alvó szülőket.
 Az ágyában fekve, összebújva beszélgettünk mindenféléről. Még mindig alig ismertük a másikat, ennek ellenére úgy éreztem, mintha egy régi barátommal beszélgetnék. Elnyomtam egy ásítást.
 - Aludjunk. Holnap folytatjuk. - nyomott csókot arcomra, majd lehunyta szemét.

Életemben először néztem így fiúra. Életemben először simítottam végig szőke tincseken, miközben tulajdonosa mély álomba zuhant. Életemben először aludtam ott a fiúnál az első randi után. Életemben először éreztem magam feltétel nélkül boldognak. Szinte remegtem a boldogságtól, ami ránk telepedett.

04. - Hiba, vagy nem?

Sziasztok! :))

Itt a negyedik rész, és remélem elnyeri majd a tetszéseteket:)
Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak és családjának! (:

Jó olvasást!

xoxo Dorothy C.

Jobb megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tettem meg.

 Niall hitetlen arccal meredt rám, majd kínosan elnevette magát. A hátára fordult, a takarót magára terítette, felvette a ledobott alsóját, majd pár pillanat után ismét rajtam legeltette tekintetét.
 - Hihetetlen vagy. - mosolygott rám, majd kezemért nyúlt. Óvatosan az ajkaihoz emelte, majd apró csókot nyomott rá.
 - Hihetetlen? Én nem így nevezném azt, aki ezt csinálja. Inkább szánalmas. - hasra fordultam, arcomat a párnába temettem, így hangom elfojtott volt.
 - Nem erre értettem. Hanem arra, hogy más lány régen kihasználta volna, hogy itt vagyunk együtt, egy szobában, egy ágyon, ruha nélkül. - karját fejem alá tette, derekamnál fogva húzott közelebb magához, így testünk ismételten összesimult.
 - Én nem vagyok más. - motyogtam halkan. Kék szemeit rám emelte. Sohasem láttam még ehhez foghatót. Gyönyörű kék szemei voltak, a legszélén pedig íriszei feketék voltak.
 - Ezt már akkor bebizonyítottad, amikor a tónál voltunk. - homlokomra nyomott egy puszit, majd mindkettőnket betakart. Pár perc néma csend telepedett a szobára, csupán a szuszogásunk töltötte be a teret.
 - Miért csináltad lent azt a cirkuszt? - szólaltam meg váratlanul. Legalábbis Niall-t minden bizonnyal váratlanul érte, hiszen izmai megfeszültek kérdésemre.
 - Bonyolult. Inkább egy olyan idegennel legyél, aki ismert, mint egy olyannal, aki nem. - összeráncolt szemöldökkel pillantottam rá, majd elnevettem magam. Fogalmam sem volt, miért nevetek, de jól esett.
 - Ennek semmi értelme. - nyögtem nevetés közben. Csibészes pillantást vetett rám, majd maga alá fordított.
 - Dehogy nincs! Ha én csinálnék veled valamit, amit nem fogok - jegyezte meg mellékesen -, akkor az kiderülne, a rendőrség úgy is lépne. De ha ő csinálna valamit, már nem olyan biztos, hogy lépnének az ügy érdekében. - éppen szólásra nyitottam ajkaimat, abban a pillanatban már az ő ajkai fedték az enyémet. Óvatosan csókolt, finoman, mintha összetörnék. Ujjaimmal szőke tincsei közé túrtam, ő pedig kezeit derekamra simította. Nyelve finoman érintette alsó ajkam, engedélyt kérve, később kapva. A levegőm elfogyott, így lopva töltöttem meg orromon keresztül a tüdőmet némi oxigénnel. Idővel megéreztem ágyékomnál nyomódni, mire testem olyan szinten reagált, hogy még én magam is alig hittem el. Bőröm izzott, lábaimat dereka köré fontam, így közelebb húzva magamhoz. Úgy csókolt, mint még soha senki. Szinte elégtem a karjaiban. Ajka erősen, mégis gyengéden nyomódtak enyémeknek, nyelve forrón fonódott össze enyémmel. Féltem, hogy lángra lobbanok karjaiban, annyira intenzív érzés kerített hatalmába. Ujjait lábaim közé vezette, majd kívánatos hangon súgott a fülembe.
 - Hmm, csak nem miattam vagy ilyen nedves? - végignyalt nyakamon, mire egy jóleső sóhaj szaladt ki számon. - Miattam, bizony. - újra megcsókolt. Ajkai éppen kellő nedvesek voltak, de annyira lefoglalt az, hogy ujjaival a combom közt matatott, hogy semmi másra nem tudtam koncentrálni. - Abbahagyom, ha akarod.
 - Ne hagyd abba. Csináld, gyerünk! - néztem rá, de ujjai még ekkor sem mozdultak. - Gyerünk! - hangom erősebb volt, szinte már-már utasító. A gyönyör épült bennem, Niall érintései az égig repítettek. A hátam ívbe szökött, majd gyenge testem az ágyra hullt. Kimerült voltam, mégis még többre vágytam. Kezemet Niall keménységére simítottam, majd dörzsölni kezdtem. Ha lehetséges volt, érintéseim nyomán tovább keményedett büszkesége, szaporán vette a levegőt, szinte zihált. Mindig is lappangott bennem egy érzés, hogy egy számomra alig ismert fiúval legyen köztünk valami. Édesen zihált és nyögött a fülembe, még többet kérve. Hirtelen ágyékát enyémnek nyomta, keménységével megbökött. Ajkai már enyémeket érintették, és annyira forrón csókolt, olyan szenvedéllyel, hogy magam is beleremegtem. Pár perc múlva teste megfeszült fölöttem, majd rám borult. Ziháltam, a gyönyör kapujában voltam, de visszaestem a földre.
 - Alig tíz perc alatt élveztem a gatyámba miattad. - suttogta fülembe. Kikászálódott az ágyból, elővett egy másik alsót, majd a fürdőszobába csattogott. Kimerülten nyúltam végig az ágyon.
Pár perc múlva vizes hajjal tért vissza, majd levetődött mellém az ágyra. Én is el szerettem volna menni fürdeni, de Niall karomnál fogva visszarántott az ágyba.
 - Ne menj el. - nézett rám nagy, kék szemeivel. Halványan elmosolyodtam.
 - Tíz perc és jövök. - nyomtam arcára egy puszit. A tükörbe nézve egy kipirult arcú, mosolygós, elragadó lány pillantott rám vissza. Legbelül nem tudtam eldönteni, hogy jól cselekedtem-e az imént. Kívülről egy szerelmes lánynak tűnhettem, holott közel sem voltam az. Alig ismertem Niall-t és mégis megtettem, amire sosem gondoltam volna. Gyakorlatilag majdnem lefeküdtem egy ismeretlen fiúval. A mobilom felvillant a pulton, én pedig ijedten kaptam oda a tekintetem. Matt neve villogott rajta, miszerint üzenetem érkezett tőle.

Remélem minden úgy halad, ahogy kell. Kell egy jó cikk, szóval szedd össze magad! Matt

 Elfelejtettem. Teljesen kiment a fejemből, hogy miért is vagyok itt. Egy istenverte cikk miatt, amit már egyáltalán nem akarok megcsinálni. Egy napja csak Niall mellett vagyok és ennyi idő bőven elég volt ahhoz, hogy már ne akarjam megalázni. A francba is! Eddig sem akartam, ezután meg végképp nem akarom. A zuhany alá állva akartam lemosni magamról a mocskot, ami Matt által került rám. Le akartam mosni magamról a rosszat, de nem jött. Csupán a tusfürdő habja és a meleg víz folyt le a lefolyón, én pedig szinte szétszakadtam belülről. Volt választásom. Az mindig van. Az első opció, hogy hagyom magam, belemegyek Matt ócska játékába és megtartom a munkám, de megutáltatom magam Niall-el. A második opció pedig az volt, hogy nem írom meg a cikket, elvesztem a munkám, de Niall nem haragszik meg rám. Egy dolog mindennél fontosabb volt. Egy dolog mindent túlszárnyalt. Egy ember miatt kellett így döntenem, még akkor is, ha nem ez volt a helyes út.
 A zuhany alól kilépve töröltem meg testem a puha anyagba, majd felöltöztem és visszamentem a szobába. Niall elnyúlt az ágyon, horkolt, én pedig óvatosan odatotyogtam, majd bebújtam mellé az ágyba. A lámpát lekapcsoltam, testemet álmában húzta közelebb övéhez. Átkarolta derekamat, én pedig biztonságban éreztem magam mellette.
 Hibát követtem el azzal, hogy eljöttem vele? Hiba volt megcsókolni? Hiba volt megtenni azt, amit megtettünk pár perce? A válasz egyszerű volt.