Sajnálom, nagyon sajnálom

Sziasztok! 

Amint a bejegyzés címéből is láthatjátok, nem részt hoztam. Tudom, hogy megígértem tegnap estére, de személyes és egyéb okok miatt nem tudtam feltenni. Rendbe kell tennem magamban néhány dolgot, és az életem sem a régi kerékvágásban halad.
A blog szünetel meghatározatlan ideig.
Nagyon sajnálom, megpróbálom minél hamarabb összekapni magam, lányok, tényleg. (:

További szép hétvégét!

xx Dorothy C.

P.S.: Oldalra kitettem egy szavazást, kérlek, szavazzatok! (:

11. - Vicces vagy, Louis

Sziasztok! (:

Meghoztam a következő részt, ami eléggé rövidke lett, bocsánat! Olvassátok szeretettel! (:

xx Dorothy C.

Pillanatok. 

Ezek összessége vagyunk mindannyian, 

ezekből áll majd össze életünk filmje, melyet ha lehetne,

ezerszer lejátszanánk újra és újra.

De aztán jön egy másik pillanat, egy váratlan dolog,

ami mindent összekuszál.

 A dolgok nagyon jól alakultak közöttünk Niall-el, mondhatom, hogy a lehető legjobban. Az elmúlt napokban ugyan követtek minket a fotósok és el is csíptek pár kézfogást, egy-egy puszit, néha még egy csókot is, ami másnap reggel az újságok címlapjáról mosolyogtak rám. A rajongók egész jól fogadták, hogy imádottjuknak barátnője van, csak néhány száz utálkozó üzenetet kaptam Twitteren, amik meg sem leptek, nem olvastam el őket Niall kérésére. Mosolyogva vonta el a figyelmemet a körülöttünk lévő kamerákról, elvitt vidámparkba, moziba, és bejelentette, hogy a napokban a fiúknak is be szeretne mutatni. Eddig egész jól viseltem a paparazzikat, ami a nehezebb dolog volt, de nem tudtam megbirkózni a gondolattal, hogy megismerjem Niall legjobb barátait. Simán megmondtam a magamét azoknak a lányoknak - mellesleg később bekövettek Twitteren és tweeteltek, hogy nagyon összeillünk -, elviselem a körülöttünk lévő túlzott figyelmet, elfogadom, hogy a szüleim pár napja felhívták Niall-t, mellesleg én vagyok a lányuk, mégsem engem hívtak.
 A találkozás napján is ugyanezek a gondolatok jártak a fejemben. Vajon szeretni fognak? Milyenek egyáltalán? Olyanok, mint amilyennek a sajtó mutatja őket? Kedvesek, előzékenyek? Netán hozzám sem fognak szólni, hiszen mégis én vagyok a legújabb barátnő?
 - Megérkeztünk. - az út túl hamar ért véget, Niall pedig édesen mosolygott rám. A gondolataim nem is itt jártak, hanem otthon, New Yorkban, anyuékkal. Most talán a kertben ülnénk és beszélgetnénk, ami nem lenne olyan izgalmas, mint itt lenni. Még meg kell köszönnöm Niall-nek. A szőke fiú kinyitotta nekem az ajtót, majd nem várt dolgokkal szembesültem. Egyszerre több dolog is történt. Harry megbotlott a lépcsőn, így a kanapé mellé csúszott. Amikor észrevette az ülőalkalmatosság alatt meglapuló alsót, felkiáltott.
 - Megtaláltam. Louis, bocs, haver.
 - Mondtam, hogy nem én loptam el. - legyintette meg a tarkóját Louis. Zayn szaladt át a nappalin egy porszívóval, aminek a vezetéke nem engedte tovább, ezért rántott egyet rajta, mire az kihúzódott a konnektorból, így leállt a porszívó.
 - Srácok, csináljuk már, mindjárt itt lesznek és még a kaja is a sütőben van. Harry, nézd meg, kérlek. - szólalt meg Liam valószínűleg az emeletről, mert hanga csak fojtottan volt hallható.
 - Oké, mit? - kérdezte Harry. Eddigre már Liam leért az emeletről, szegény totál kiborult Harry kérdésére.
 - A kaját! - rivallt rá.
 - Várj itt, mindjárt észre vesznek. - nyomott csókot arcomra, majd bement a nappaliba és lazán levetődött a kanapéra. Louis a DVD-ket tette rendbe, Zayn visszadugta a porszívót a konnektorba és tovább takarított, míg Liam a szennyest szedte össze egy kosárba, Harry pedig a konyhában sertepertélt.
 - Niall, felemelnéd a lábad? - szólt kedvesen Zayn, mire a kanapén henyélő fiú teljesítette kérését. Annyira szétszórtak voltak, én pedig az ajtóban kuncogtam gyenge próbálkozásukon. Legénylakás, nincs mit tenni.
 - Niall, igazán segíthetnél, nemsokára ideértek. - szólt fennhangon Louis, hogy túlharsoghassa a még mindig működésben lévő porszívót. Liam lazán sétált ki valószínűleg a mosókonyhából, amikor a bejárati ajtóra siklott tekintete. Nem mellesleg itt álltam én.
 - Ööö, srácok... - nyögte, én pedig minden bátorságomat összeszedtem és közelebb léptem hozzá.
 - Rosemary vagyok, Niall barátnője. - nyújtottam felé apró kezeimet, mire megrázta.
 - Liam vagyok és bocsi a kupiért, csak..
 - Ugyan, semmi baj. Niall is tud rumlis lenni. - mosolyogtam rá, majd két puszit nyomtam arcára és megöleltem. Nemsokára a többi fiú is feleszmélt és odajöttek üdvözölni engem. Helyet foglaltunk a kanapén és beszélgettünk. A srácok is lehiggadtak és feldolgozták a tényt, hogy nem sikerült rendbe tenniük a lakást az érkezésemre, de engem ez nem zavart.
 Az egész délutánt ott töltöttük, megittunk pár kör Tequilát, így a fiúk maradásra bírtak bennünket. Igaz, hogy ott lett volna a taxi lehetősége, de elég volt egy pillantás Niall-től, és máris meggyőzött. A nappaliba ültünk le, és valami sablonhorrort kezdtünk nézni. A sablon alatt azt értem, hogy vihar van, elmegy az áram, a csajszi kimegy egyedül visszakapcsolni az áramot, de ekkor valaki elrabolja, majd megöli. A gyilkos továbbra sem hagy fel az ártatlan emberek megölésével, de a történet végére viszont elkapják a rendőrök és megölik. Harry és Louis többet ivott a kelleténél, de Harry a jobbik eset volt. Álmos volt az italtól, csendes, néha-néha felkuncogott. Louis pedig a rosszabb. Hangoskodott, beszélt, kiabált.
 - Ááá! - visított fel az előttem ülő Louis, amikor emberi belsőségek csapódtak a kamerára. Felkuncogtam. Louis és Liam a kanapé előtt ültek, Harry, Zayn, Niall és én pedig a kanapén ültünk.
 - Na, te bátor! - löktem meg a vállát. Szúrós szemmel nézett rám, majd visszafordult a tévé felé.
A filmnek szerencsére hamarosan vége lett, így elmentünk fürdeni, majd aludni. Villanyoltás után fél órával Louis hangja csendült fel.
 - Rosie, kicsim. - felkuncogtam Niall karjaiban. Erős karjai biztonságot nyújtottak, ő maga pedig békésen aludt mellettem.
 - Niall már alszik. - szóltam vissza neki. Louis szobája a miénkkel szemben volt, a mi ajtónk sem volt teljesen becsukva, ahogy az övé sem.
 - Félek. Gyere át, és nyugtass meg. Kemény estém van. - kuncogott a saját hülyeségén.
 - Vicces vagy, Louis. - nyögte álmos hangján Niall, mire végigsimítottam arcán. Újra lehunyta szemét, majd közelebb húzott magához. Nyugodt sóhaj hagyta el a száját.
 - Rajta segítesz, rajtam meg nem? - hallatszott felháborodott hangja a másik szobából.
 - Louis, fogd be azt a rohadt nagy szád és aludj! - Zayn türelmetlen hangja harsant fel a folyosó végéről. Louis morgott egyet, majd elcsendesedett.
 - Végre. - nyögte halkan Nial, én pedig a hátára fordítottam, és félig testére feküdtem, majd megcsókoltam.
 - Holnap jönnek a szüleim, és direkt megkértek, hogy amikor megérkeznek, te is ott legyél. És legyél velünk, mert már a családhoz tartozol. - szorított magához közelebb, megcsókolt, majd az ajtóhoz lépett, becsukta és be is zárta.
 - Niall? - ültem fel az ágyban, a barátom visszamászott mellém az ágyba. Szorosan ölelésébe vont, míg végül eldöntött az ágyon.
 - Louis reggel be fog rontani, ha nem zárom be. Ugye nem akarsz arra ébredni, hogy rajtad tehénkedik? - kuncogott, majd óvatos csókot nyomott számra, míg végül némi ficánkolás után elaludt.
 A napfény beszűrődött a szobába, finoman csiklandozva bőrömet. De aztán rájöttem, hogy nem a napfényt érzem magamon, hanem Niall tekintetét. Pillantása fel-le siklott testemen, amit nem fedett a takaró, aztán ajkait óvatosan enyémekre helyezte, én pedig próbáltam nem elnevetni magam finomkodásán. Kezét oldalamra simította, így kicsit felhúzta pólómat.
 - Tudom, hogy ébren vagy. - motyogta halkan, én pedig nem játszottam tovább a szerepem, visszacsókoltam. Tincsei közé vezettem az ujjaimat, ő pedig a hátam alá nyúlva húzott közelebb magához. Fordítottunk helyzetünkön, így csípőjére ültem, és lejjebb hajoltam, hogy elérjem ajkait. Erősen túrt a hajamba, szorosan tartott testén, és szenvedélyesen csókolt. A kilincs hangjára úgy rebbentünk szét, mint két tini, akiket rajta kaptak egy csínyen, vagy pedig a szüleik értek haza a munkából, ők pedig éppen rosszalkodnak a lány szobájában.
 - Édeskéim, nem kéne pont itt huncutkodni. - Louis hangja csendült fel az ajtó túloldaláról, én pedig felsóhajtottam. Igaza volt Niall-nek tegnap este.
 - Ha tudnád, mit csinálunk. - húzta Niall az agyát. Halkan felkuncogtam, ami valószínűleg nem volt elég halk, mert Louis meghallotta.
 - Gyerekek! - váltott át apáskodó stílusba. Éppen szólni akartam, de Niall ajkai megtalálták a nyakam legérzékenyebb pontját, és megharapott. Felnyögtem. - Jó, én húztam innen, nem akarom hallani a továbbiakat.
 Miután felöltöztünk lementünk a nappaliba, ahol a fiúk éppen twitcam-ot tartottak. Pár perccel azután, hogy elsuhantunk a kamera látóterében, Liam megszólalt.
 - Niall, érdekli őket, hogy, idézem "Ki az a szőke csajszi, aki Niall kezén csüngött?" - pillantott ránk, én pedig ijedten pillantottam Niall-re, és a fejem ráztam.
 - Nem vagyok még kész. - suttogtam, nehogy meghallják a rajongók. Niall megfogta a kezem, és közelebb húzott magához, miközben egy szendvicset majszolt.
 - Épp itt az ideje, hogy hivatalosan is bemutassalak. De ha nem szeretnéd, nem erőltetem. Majd azt mondjuk, hogy.. - mondatát felfüggesztette, nem volt ötlete. Kék szemeit rám emelte, már-már könyörgőn tekintett rám, én pedig amilyen jó szívem van, beadtam a derekam. Igaza volt, tudniuk kell róla. Bár már sokan sejtették, nem volt hivatalosan bejelentve, vagy mi a szösz. Miután elnyammogott három szendvicset, csatlakoztunk a fiúkhoz. Ismét érkeztek a kérdések, hogy ki az a szőke ribi, aki Niall mellett ül. Miért alkotnak már rólam azelőtt véleményt, hogy megszólalnék? Aztán megakadt a szemem egy tweeten, ami személy szerint nekem érkezett - ez már a századik volt, mióta itt ültem. Már New York-ban is volt egy cikk nemrég, hogy te vagy a barátnője. Utálom azt a cikket, ahogy téged is, kurva. 
 Elegem lett azonnal felálltam Niall mellől, és a lenti fürdőszobába rohantam. Letöröltem a könnyeimet, és a wc lehajtott fedelére ültem. Pár pillanat múlva kivágódott az ajtó, és Niall lépett be. Azonnal hozzám sietett, és leguggolt elém. Aggódó pillantásokat lövellt felém. Annyira szerettem volna elmondani neki, hogy erre még nem vagyok készen, hogy nem vagyok ehhez elég erős, de képtelen voltam rá.
 - Hé, semmi baj. - simított végig az arcomon. Megráztam a fejem, és felálltam.
 - De van baj, nagyon is. Elmegyek. - elsuhantam mellette, időt sem hagytam neki reagálni, egyenesen az ajtóhoz léptem, belebújtam a cipőmbe és a kabátomba, majd kiléptem az ajtón.

10. - Veled

Sziasztok!:))

Megérkezett a tizedik rész is! Remélem elnyeri a tetszéseteket!:)

xoxo Dorothy C.

Rettentő boldog voltam. Próbáltam a lehető legtöbb időt vele tölteni, 

mert éreztem, hogy valami közénk fog állni. 

Legyen az a hírnév, a rajongók, a szüleim. 

Ekkor még nem gondoltunk semmire, csak egymásra.

 Aznap este a gondolataim mindenfelé jártak. Otthon, Mullingarben, de valahogy mindig Niall-nél kötöttek ki. Valamikor éjfél körül a takarómba bugyoláltam magam, és mélyen magamba szívtam Niall illatát, amit a párnámon hagyott délután.
 Írtam Dave-nek egy sms-t, hogy hazajöhet, nem kell ilyenkor elcuccolnia itthonról. Mire reggel felkeltem, ő már a konyhában csinálta a reggelit.
 - Cső, cica. - dobott felém puszit, majd visszafordult a serpenyő felé. A hűtőhöz léptem és kivettem belőle a majonézt és a ketchupot. Dave elfintorodott. - Még most sem tudom megszokni, hogy így eszed a rántottát.
 - Örülj, hogy visszajöhettél. - böktem felé a villámmal, miközben letelepedtem az asztalhoz. Általában ő készíti a reggelit, én pedig a vacsorát. Ennek két oka van; az első, hogy általában ő korábban kel, elmegy a közeli pékségbe, bevásárol, mire felkelek, hazaér és kaját csinál. A második ok, hogy ő esténként sokkal lustább nálam, így rám hárul a vacsora elkészítése. Ilyen egyszerűen működik ez köztünk.
 Éppen a rántottámra nyomtam a ketchupot, amikor valaki berontott az ajtón, és az illatok alapján a konyhába száguldott.
 - Jó reggelt, bébi! - nyomott finom csókot ajkamra, majd Dave-vel fogott kezet. - Meg akartalak lepni egy kis reggelivel, de..
 - Becsukom a szemem, és meglepődök, oké? - mosolyogtam rá, majd lehunytam a szemem. Tányérok zörögtek, zacskók csörögtek, pár perc múlva pedig egy kéz simult a vállamra.
 - Kinyithatod. - suttogta a fülembe Niall. Ajkaimra mosoly kúszott, amint megláttam az asztalt. Két tányér volt ott csupán, a rántottám helyén a kedvenc péksüteményem figyelt, a két tányér között pedig pogácsa, croissant és muffin volt.
 - Nem vagyok alkalomhoz illően öltözve. - mutattam rá Nirvana-s pólómra és rövid sortomra. Niall felnevetett.
 - Mindig csodásan nézel ki, hidd el. Még félig lefolyt sminkkel is elbűvölő vagy.
 - Mikor volt lefolyva a sminkem? - követtem tekintetemmel, amint leül az asztal másik végére, ahol eddig Dave ült.
 - Tegnap.. fent.. a szobádba. - kacsintott rám, mire arcom pírba borult. Fejemet lehajtottam, nehogy meglássa, mennyire zavarba hozott. Dave hangja csendült fel a nappaliból.
 - Erről nem szándékozom tudni.
 - Hé, haver! Ez természetes dolog. A szerelmemmel szeretkeztem tegnap. Nem is egyszer! És imádtam. - kiáltott neki vissza, én pedig majdnem kiköptem az őszibaracklevet. Csibészes mosolyt engedett meg felém.
 - Erről igazán nem kell tudnia. - motyogtam az orrom alatt.
 - Mindenki azt hiszi, hogy egy szerény fiú vagyok. A francba is! - csattant fel. - Imádom a barátnőmet, imádom minden porcikáját. Imádom, amikor a nevemet nyögöd, amikor megérintesz. Imádom a rövid hajad, a szemeid és a csókjaid. Mindig veled akarok lenni és azt szeretném, ha mindenki tudná, hogy az enyém vagy. - fogta meg a kezem az asztallapon.
 - A tiéd vagyok. Mindig is a tiéd leszek. - szorítottam meg erős kezét.
 - Bármi történjen?
 - Minden rendben lesz köztünk. - mosolyogtam rá, majd beleharaptam egy croissantba.
 Ebédelni vitt, így egy fekete csőfarmert és egy kapucnis, kenguruzsebes pulcsit vettem fel a kedvenc Vans-cipőmmel. Nem féltem volna felvenni magasabb sarkú cipőt sem, hiszen a magam alig százhatvan centijével nem magaslottam ki a tömegből. Tudtam, hogy nem kell kiöltöznöm, hiszen mindketten egyszerű emberek vagyunk, nem kell a feltűnősködés. Egy eldugottabb étterembe vitt, ami nem a sznob emberek kedvenc helye volt. Névtáblás, egyenpólós pincérnők, sült krumpli illat és tévéből szóló zene, nem mellesleg mellettem ült a világ legcsodálatosabb fiúja. Lopva puszit nyomott az arcomra, majd leadta a rendelést a barna hajú pincérnőnek. Egy másik asztaltól egy csapat lány feltűnően méregetett minket, néha összesúgtak és gúnyosan nevettek.
 - Azok ott.. - szóltam bizonytalanul. Niall csókot nyomott számra, majd felállt.
 - Egy perc és jövök. - kacsintott pimaszul, majd a mosdó felé sietett. A három lány azonnal megrohamozott.
 - Randiztok? - kérdezte a szőke, apró szeplőkkel megáldott lány.
 - Talán először is köszönhetnél és bemutatkozhatnál. - próbáltam nem túl bunkón szólni, de azt hiszem ez nem igazán sikerült.
 - Minek az? Én sokkal jobban illenék hozzá. Mindig kaját csinálnék neki, meg alhatna a vállamon. - merengett el a másik szőke, akin a legújabb divatmagazinban látott ruhák voltak.
 - Mellesleg amellett, hogy csúnya vagy, még undorító is. - köpte felém a harmadik, aki eddig meg sem szólalt. A lányok nem lehettek többek tizenhatnál.
 - Mivel bizonyítod azt, hogy undorító vagyok? - kérdeztem. Nem fognak megfélemlíteni csak azért, mert ők bálványozzák a barátomat.
 - Milyen ruha van rajtad? Egy halálra mosott pulóver egy nadrággal. Én jobban kicsípném magam, nem akarnék szakadtul pózolni a címlapon. - gúnyolódott. Hirtelen olyan düh támadt bennem, hogy kezdtem attól félni, hogy csúnyát mondok. A rohadt életbe a sok felszínes lánnyal, akik csak a hírnévre hajtanak. Kikeltem magamból, életemben talán először.
 - Sekélyesek vagytok. Ha igazi rajongók vagy bármi mások lennétek, tudnátok, hogy Niall-nek nem arra van szüksége, hogy egy kicicomázott, rózsaszín baba legyen mellette. Neki egy egyszerű, hétköznapi lányra van szüksége, aki talpraesett és képes megmondani a rajongók szemébe az igazat. - a lányok elkerekedett szemekkel néztek rám, én pedig nem tudtam leállni. Csak jöttek a szavak egymás után, megállíthatatlanul folytak a számon. A lányok bizonyára arra számítottak, hogy elsírom magam. Hát, akkor igazán rossz lánnyal húztak ujjat. - Szeretem. Nem régóta ismerem, de tudom, hogy ott vagyok aközött a pár ember között, aki minden szokását ismeri. Reggelente korábban felkel, hogy tudjon henyélni egy fél órácskát az ágyban. Imádja, ha a barátnőjétől jó reggelt puszit kap. Szélesen mosolyog, amikor az édesanyja felhívja vagy sms-t ír neki. Nem kifejezetten van oda az anime-figurákért, mégis megnézi Zayn-nel a Narutot vagy a Dragon Ball-t. Mindig kineveti Harry-t, amikor megbotlik reggelente a lépcsőn, és felvállalja, ha a buszban vagy a hotelszobában miatta van elviselhetetlen szag. - köpni-nyelni nem tudott a három lány, én pedig kezdtem lehiggadni. - Nem érdekel, hogy most mit gondoltok rólam. Imádom a rajongókat, főképp azokat, akik nem rohannak le minket, hanem diszkrétek és kedvesek. Legyetek kicsit megértőbbek. A fiúk elfáradnak, nekik is véges az energiájuk.
 - Bocsi. - mondták kórusban és elvonultak az asztalukhoz. Amikor felpillantottam, Niall az asztalnál állt, kezében a telefonja, és mintha videózott volna.
 - Ugye nem vetted fel? - ráncoltam a szemöldököm kínosan. Felkacagott.
 - Dehogynem. Az egészet. Feltéve, ha onnan kezdődött, hogy sekélyesnek nevezted a rajongóinkat. - csúsztatta zsebébe a telefont, majd lehuppant mellém és megcsókolt. - Büszke vagyok rád. És szeretlek.
 - Jó étvágyat. - szakított félbe minket a pincérnő, aki kihozta a rendelt ételt. Fél óra alatt nyammogtuk be a sült krumplit és a két dupla sajtos csodahamburgert. Minden olyan.. hétköznapi volt. Úgy éreztem magam, mintha Niall nem lenne ismert, csak egy átlagos srác, akire néhányan figyelnek fel az utcán a szőke haja miatt. De nem. Niall ismert volt, szexi, és piszkosul vonzó.
 - Min gondolkodtál el? - kérdezte, már az ágyban fekve, a díjátadó után. Végül nem mentem el, megegyeztünk, hogy értem jön, és elvisz magához. Háttal feküdtem neki, lábaink összegabalyodva, rövid tincseim valószínűleg csikizték az arcát, mert prüszkölni kezdett.
 - Rajtad. - nyomakodtam hozzá közelebb. Fenekem testéhez dörgölőzött, mire levegőt is elfelejtett venni.
 - Mit kell rajtam gondolkozni? Szexi vagyok, csábos, édes, bájos, aranyos, helyes, egy görög isten. Kell ennél több? - halmozta el magát mindenféle jelzővel.
 - Egy dolog kell. - fordultam felé, arcát kezeim közé fogtam. Kék szemei áthatón fürkészték arcom, majd gyors csókot nyomott az orrom hegyére.
 - Tudom mi. Egy gyerek. - nyögte ki, én pedig szinte sokkot kaptam. Én arra gondoltam, hogy boldog legyen velem, hogy meg tudjam neki adni azt, amire vágyik. De nem, ő előjön a gyerek témával. Éppen nem huszonhárom évesen.
 - Jézusom! - nevettem fel végül. - Ez hogy jött ide?
 - Akarok egy gyereket. Vagyis kettőt. Egy fiút, utána pedig egy lányt.
 - Szeretnék egy kutyát. - böktem ki némi hezitálás után.
 - Őt jobban fogod szeretni. - biggyesztette le ajkát, mire játékosan beleharaptam.
 - A biztosíték, hogy visszajössz hozzám eszembe juttatni, hogy te vagy a barátom, nem ő. - csókoltam meg. Szája édesen becézte enyémet, kezei derekamra siklottak.
 - Családot akarok alapítani. - suttogta ajkaimra.
 - Mikor?
 - Pár év múlva.
 - Kivel? - kérdeztem halkan, mintha bárki is a közelünkben lenne, hogy kihallgassa bizalmas beszélgetésünket.
 - Veled.

09. - Fél év

Sziasztok!:))

Meghoztam kérésre a következőt, remélem, nem okozok vele csalódást!

Jó olvasást!:)

xoxo Dorothy C.

Mondják, idővel jobb lesz. Mondják, az idő mindent megváltoztat. Hülyeség. A dolgok nem az idő múlásával változnak, vagy az idő múlása miatt. A dolgok bennünk változnak meg, és vezetnek minket oda, ahol lennünk kell. Csupán egy dolog nem változott meg; még mindig ugyanúgy, talán jobban is szeretem Niall-t, ahogy fél évvel ezelőtt.

 Nem mondtam el Niall-nek, hogy Londonban fogok dolgozni. A hírt pénteken közölte velem Matt, a rá következő szerdán pedig még semmi hírem nem volt Niall felől. Öt napja nem írt, én pedig kétségbe estem. Ennyi lett volna? Ennyit szánt nekünk a Sors? De szerda reggel úgy ébredtem fel - a külvárosi lakásban, amin egy meleg sráccal osztozom, aki szintén annál a cégnél van, mint én -, hogy nem érdekel. Ha találkoznunk kell még az életben, fogunk találkozni.
 Anyu egy része örült, hogy eljövök egy másik kontinensre világot látni, egy másik része pedig sírt, hogy elhagyom a családi fészket. Apa büszke volt rám, hogy ilyen rövid idő alatt elértem, hogy felfigyeljenek rám és felkérjenek egy cégnél, hogy gyakornokokat tanítsak. Minden nap beszéltünk, ami jó volt, nem éreztem magam egyedül, amikor nem volt itthon a lakótársam.
 Dave édes, cuki pasi volt, és nagy örömmel, tárt karokkal várt a reptéren. Barna szeme és szőkésbarna haja olyan összhangban volt egymással, hogy minden lány megfordult utána. Ha tudnák, hogy ő nem a lányokat szereti! Ennek ellenére nagyon jól kijöttünk egymással, szerette a sírós filmeket, félt a horrorfilmektől, imádott enni, de nem öltözött lányruhákba.
 Teltek a napok, lassan három hét telt el, és semmi hír Niall-ről már lassan egy hónapja. Az újságok hoztak le pár cikket, hogy itt és itt jártak, nekem pedig minden alkalommal elszorult a torkom, a mellkasom nyomni kezdett, szemeimet könnyek szúrták. Próbáltam elérni, de nem vette fel a telefonját, sms-t is írtam neki, legalább tízet, hogy beszélni szeretnék vele, de nem reagált. Ekkor jött Dave, kivette a kezemből az újságot, bevonszolt a konyhába és lerakott elém egy bögre teát, amitől kicsit mindig lenyugodtam.
 - Jobban vagy? - simított végig arcomon az egyik ilyen alkalommal. Bólintottam egyet, majd felálltam a székről.
 - A szobámban leszek. - indultam a konyhaajtó felé, de visszafordultam. - Köszönöm, Dave.
 - Nincs mit, cica. Na futás, hozz valami vígjátékot, és röhögjük szét a fejünket. - játszotta magát, majd a felső polcra nyúlt, hogy pattogtasson egy kis kukoricát. Pár perc múlva már a kanapén ültünk és teljesen elmerültünk a filmben. Egy átlagos hétvégének indult, aztán megszólalt a csengő.
 - Ki az? - kérdezte Dave csokit majszolva, de meg sem moccant. Szerinte én átlátok az ajtón? A lustája!
 - Megnézem. - sóhajtottam nagyot. Dave-t egyáltalán nem zavarta, hogy melltartó nélkül, rövidnadrágba, combközépig érő pólóban - ami Niall-é volt - flangáltam a házban, de amikor kinyitottam az ajtót rájöttem, hogy jobban tettem volna, ha reggel normálisan felöltözök.
 Az ajtóban álló - számomra fontos ember - egy Marvel-es pólót, szürke melegítőnadrágot és napszemüveget viselt, haja tökéletesen beállítva. Azt hittem, nem látom többé, ennek ellenére mégis az ő pólóját viseltem. Levette a szemüveget, de nem szólt semmit. Hallottam magam mögött a lépteket, éppen meg akartam szólalni, amikor Niall arca eltorzult, hitetlenül meredt rám, majd sarkon fordult.
 - Hé! Várj már, csak engedd, hogy megmagyarázzam! - mezítláb siettem utána. Éppen nem fáztam, a londoni időjáráshoz képest meleg volt.
 - Mit? Hogy pár hétig nem írok és te rögtön összeállsz egy.. ilyennel? - hangjából sütött a megbántottság, a gyötrődés és a félelem, hogy végleg elveszíthet. Szemei dühösen csillogtak, egész testében megfeszült, éreztem, amikor hozzáértem.
 - Csak a lakótársam. Egy cégnél dolgozunk és összecuccoltunk, hogy bírjuk fizetni a lakbért. - mutattam a nagy házra, ami igencsak nagy volt kettőnknek.
 - Lassan két hete kajtatlak, aztán amikor rád találok, te vele vagy. - szemei szikrákat szórtak felém. - Fél éve nem találkoztunk, vágyom arra, hogy veled lehessek, erre.. - biccentett az ajtóban álló Dave felé, aki teljesen zavarban volt.
 - Haver! - intett felé. - Gyere be és dumáljuk meg!
 - Nekem te ne! - elpattant a húr, Niall dühösen szedte a lábát és indult meg lakótársam felé. - Nem vagyok a haverod, amíg az én csajomat.. - nem hagytam, hogy befejezze, mert elé ugrottam, kezeim közé szorítottam arcát, ajkaimat pedig övére nyomtam. A tűz azonnal lángra lobbant bennem, gyomrom a torkomba ugrott, szívem háromszor olyan gyorsan vert. Niall a kezeit tincseim közé csúsztatta, másik kezét pedig derekamra, így tartva szorosan testéhez. Már el is felejtette, hogy éppen meg akarta ütni lakótársamat. Hát, azért nem pont így képzeltem el a találkozásunkat. Rajtam az agyonhasznált pólója, melltartó nélkül, ő pedig Dave-t akarta laposra verni.
 - Hol a hajad? - motyogta ajkaimra.
 - Levágattam. - pár hete levágattam, így már csak a vállamig ért. - És Dave pedig csak a lakótársam. Amúgy sem lenne köztünk semmi, mert.. ő nem szeret.
 - Még. De mi van, ha beléd szeret és nyomulni kezd? - húzta fel egyik szemöldökét, ami annyira vonzóvá tette. Kisfiús arcáról sütött a féltékenység és a birtokvágy.
 - Ő.. hogy is mondjam? Nem igazán.. kedveli a lányokat. - kuncogtam, majd arcomat a nyakába temettem. Karjai megfeszültek körülöttem, egész testében megfagyott, amint testem övéhez simult.
 - Nem bírom sokáig, ha ilyeneket csinálsz. - morogta a fülembe, én pedig felnéztem rá.
 - Dave itthon van. - motyogtam ajkaira, mire pimasz mosolyt engedett meg felém.
 - Menjen el. - ahogy ezt kimondta, az említett elsuhant mellettünk egy kisebb táskával.
 - Dave! - szóltam utána, hiszen se puszi, se pá?
 - A nővéremhez megyek a hétvégére. Élvezzétek egymás társaságát. - puszit nyomott az arcomra, biccentett egyet Niall-nek, majd beszállt az út szélén álló kocsijába és elhajtott. Időm sem volt felfogni, hogy egyedül maradtunk a barátommal, hiszen felkapott, lábaimat dereka köré tekerte. Amint becsapta lábával a bejárati ajtót, én anélkül zártam be, hogy elengedtem volna. Az emelet felé botorkáltunk, a lépcsőn is felértünk valahogy, amikor ajkait elszakította enyémektől, de csak annyira, hogy meg tudjon szólalni.
 - Melyik a szobád? - a bejárati ajtónál még nem voltam benne biztos, hogy elérünk a szobámig, hogy kibírjuk addig, mégis sikerült.
 - A legutolsó. - túrtam hajába. Talpam elérte a puha szőnyeget, kezei pedig a derekamra simultak, kissé feltolva a pólóm. Amint lábaim az ágyba ütköztek, Niall végigfektetett a matracon és fölém mászott. Kezei pólóm alatt kalandoztak, érintései nyomán égett a bőröm. Annyira szerettem ezt a fiút, annyira akartam. Úgy éreztem, hogy nem léteznék nélküle. Csak vele, érte és általa léteztem. Ahogy teste enyémhez simult, és ajkait enyémekre nyomta teljesen megszűnt létezni a külvilág. Csókjai lassulni kezdtek, szenvedélyesebbé vált a kialakult helyzet. Szinte elégtem karjaiban, bőröm felhevült, szívem rettentő sebesen vert, ajkaim megduzzadtak erős, mégis gyengéd csókjaitól.
 - Bocsáss meg. - szólalt meg Niall, miután mellkasára húzott és a hajamat simogatta. - Nem akartam olyan durva és féltékeny lenni, csak megijedtem.
 - Nem számít. - csókoltam meg mellkasát.
 - Két hete New York-ban jártunk és elmentem hozzátok. Amikor elmondták a szüleid, hogy elköltöztél... Azt hittem, nem talállak meg. Beszélgettem velük, ott vacsoráztam, és elhitették velem, hogy nem tudják, hol laksz. Pár napja Lou talált egy cetlit a kabátzsebemben. Ez a cím volt rajta és már tegnap is eljöttem, de nem voltál itthon. - egyre hevesebben vette a levegőt, újra felizgatta magát az akkor történtek miatt. Apró csókot nyomtam ajkaira.
 - Nyugodj meg, itt vagyok. - lábamat átvetettem csípőjén, kezeim közé fogtam arcát és megcsókoltam. Ujjai csípőmbe mélyedtek.
 - Hiányzik a hajad, de így még szexibb vagy. - suttogta ajkaimra, majd finoman megcsókolt. Ujjai köré tekerte a szokottnál sokkal rövidebb tincsemet, majd elmélyítette a csókot.
 Már besötétedett, mire leértünk a nappaliba. Amint magához húzott tudtam, hogy hamarosan vége lesz ennek a csodás délutánnak. Minél közelebb akartam lenni hozzá, egybeolvadni vele, nehogy elhagyjon.
 - Meddig maradsz? - kérdeztem tőle, miután kellő bátorságot merítettem valahonnan. Tekintete elkomorult, de nem nézett rám.
 - Hamarosan indulnom kell, holnap reggel stúdiózunk, utána próba, este pedig díjátadó. - pillantott le rám. Arcán fáradt mosoly ült, szemei karikásak voltak. Fáradt volt.
 - Miattam vagy fáradt?
 - Tőled soha, bár eléggé megizzasztottál. - nevetett fel, mire elpirultam, de komolyra fordította a szót. - Az időeltolódás miatt van. Nem pihentem még ki. Apropó, pihenés. Holnap a díjátadó után aludj nálam. - vetette fel.
 - De én itt leszek, te meg a belvárosban. - apró mintákat rajzoltam csupasz mellkasára, mire végigszaladt rajta a hideg. Elmosolyodtam.
 - A díjátadón velem leszel. - jelentette ki, én pedig még levegőt is elfelejtettem venni egy pillanatra.
 - Veled? Én? De.. - dadogtam. Most elhívott egy nagyszabású díjátadóra, ahol rengeteg kamera, riporter, fotós és kismillió híresség van?
 - Most a rajongók reakciójától félsz, igaz? - félszegen bólintottam. - Ne félj! Itt vagyok veled. Ha nem szeretnéd, ha megtudnák, akkor majd idejövök érted, oké?
 - Szeretlek. - fejemet felemeltem, hogy elérhessem ajkait.
 - Én is szeretlek, bébi. - karjaival maga felé fordított, majd nyomott a szám sarkába egy apró puszit. Többet akartam, újra el akartam érni ajkait, de nem találtam őket. Kinyitottam a szemem, ő pedig kuncogva nézett engem. - Szeretnéd?
 - Elmondhatatlanul. - ültem ölébe, majd kezei közé fogtam arcát, és megcsókoltam.

 - Holnap négykor jövök érted. - nyomott apró csókot ajkaimra, majd beült a kocsijába és elhajtott. Egyedül maradtam a gondolataimmal.

P.S.: Utólag is boldog születésnapot kívánok a világ egyik legcsodálatosabb fiújának, aki többé már nem tini. Boldog születésnapot, Harry Styles. (:
P.S.2: És boldog születésnapot az én lenyűgöző és csodás Anyukámnak, aki fiatal kora ellenére is nagyszerűen felnevelt engem! (: <3