10. - Veled

Sziasztok!:))

Megérkezett a tizedik rész is! Remélem elnyeri a tetszéseteket!:)

xoxo Dorothy C.

Rettentő boldog voltam. Próbáltam a lehető legtöbb időt vele tölteni, 

mert éreztem, hogy valami közénk fog állni. 

Legyen az a hírnév, a rajongók, a szüleim. 

Ekkor még nem gondoltunk semmire, csak egymásra.

 Aznap este a gondolataim mindenfelé jártak. Otthon, Mullingarben, de valahogy mindig Niall-nél kötöttek ki. Valamikor éjfél körül a takarómba bugyoláltam magam, és mélyen magamba szívtam Niall illatát, amit a párnámon hagyott délután.
 Írtam Dave-nek egy sms-t, hogy hazajöhet, nem kell ilyenkor elcuccolnia itthonról. Mire reggel felkeltem, ő már a konyhában csinálta a reggelit.
 - Cső, cica. - dobott felém puszit, majd visszafordult a serpenyő felé. A hűtőhöz léptem és kivettem belőle a majonézt és a ketchupot. Dave elfintorodott. - Még most sem tudom megszokni, hogy így eszed a rántottát.
 - Örülj, hogy visszajöhettél. - böktem felé a villámmal, miközben letelepedtem az asztalhoz. Általában ő készíti a reggelit, én pedig a vacsorát. Ennek két oka van; az első, hogy általában ő korábban kel, elmegy a közeli pékségbe, bevásárol, mire felkelek, hazaér és kaját csinál. A második ok, hogy ő esténként sokkal lustább nálam, így rám hárul a vacsora elkészítése. Ilyen egyszerűen működik ez köztünk.
 Éppen a rántottámra nyomtam a ketchupot, amikor valaki berontott az ajtón, és az illatok alapján a konyhába száguldott.
 - Jó reggelt, bébi! - nyomott finom csókot ajkamra, majd Dave-vel fogott kezet. - Meg akartalak lepni egy kis reggelivel, de..
 - Becsukom a szemem, és meglepődök, oké? - mosolyogtam rá, majd lehunytam a szemem. Tányérok zörögtek, zacskók csörögtek, pár perc múlva pedig egy kéz simult a vállamra.
 - Kinyithatod. - suttogta a fülembe Niall. Ajkaimra mosoly kúszott, amint megláttam az asztalt. Két tányér volt ott csupán, a rántottám helyén a kedvenc péksüteményem figyelt, a két tányér között pedig pogácsa, croissant és muffin volt.
 - Nem vagyok alkalomhoz illően öltözve. - mutattam rá Nirvana-s pólómra és rövid sortomra. Niall felnevetett.
 - Mindig csodásan nézel ki, hidd el. Még félig lefolyt sminkkel is elbűvölő vagy.
 - Mikor volt lefolyva a sminkem? - követtem tekintetemmel, amint leül az asztal másik végére, ahol eddig Dave ült.
 - Tegnap.. fent.. a szobádba. - kacsintott rám, mire arcom pírba borult. Fejemet lehajtottam, nehogy meglássa, mennyire zavarba hozott. Dave hangja csendült fel a nappaliból.
 - Erről nem szándékozom tudni.
 - Hé, haver! Ez természetes dolog. A szerelmemmel szeretkeztem tegnap. Nem is egyszer! És imádtam. - kiáltott neki vissza, én pedig majdnem kiköptem az őszibaracklevet. Csibészes mosolyt engedett meg felém.
 - Erről igazán nem kell tudnia. - motyogtam az orrom alatt.
 - Mindenki azt hiszi, hogy egy szerény fiú vagyok. A francba is! - csattant fel. - Imádom a barátnőmet, imádom minden porcikáját. Imádom, amikor a nevemet nyögöd, amikor megérintesz. Imádom a rövid hajad, a szemeid és a csókjaid. Mindig veled akarok lenni és azt szeretném, ha mindenki tudná, hogy az enyém vagy. - fogta meg a kezem az asztallapon.
 - A tiéd vagyok. Mindig is a tiéd leszek. - szorítottam meg erős kezét.
 - Bármi történjen?
 - Minden rendben lesz köztünk. - mosolyogtam rá, majd beleharaptam egy croissantba.
 Ebédelni vitt, így egy fekete csőfarmert és egy kapucnis, kenguruzsebes pulcsit vettem fel a kedvenc Vans-cipőmmel. Nem féltem volna felvenni magasabb sarkú cipőt sem, hiszen a magam alig százhatvan centijével nem magaslottam ki a tömegből. Tudtam, hogy nem kell kiöltöznöm, hiszen mindketten egyszerű emberek vagyunk, nem kell a feltűnősködés. Egy eldugottabb étterembe vitt, ami nem a sznob emberek kedvenc helye volt. Névtáblás, egyenpólós pincérnők, sült krumpli illat és tévéből szóló zene, nem mellesleg mellettem ült a világ legcsodálatosabb fiúja. Lopva puszit nyomott az arcomra, majd leadta a rendelést a barna hajú pincérnőnek. Egy másik asztaltól egy csapat lány feltűnően méregetett minket, néha összesúgtak és gúnyosan nevettek.
 - Azok ott.. - szóltam bizonytalanul. Niall csókot nyomott számra, majd felállt.
 - Egy perc és jövök. - kacsintott pimaszul, majd a mosdó felé sietett. A három lány azonnal megrohamozott.
 - Randiztok? - kérdezte a szőke, apró szeplőkkel megáldott lány.
 - Talán először is köszönhetnél és bemutatkozhatnál. - próbáltam nem túl bunkón szólni, de azt hiszem ez nem igazán sikerült.
 - Minek az? Én sokkal jobban illenék hozzá. Mindig kaját csinálnék neki, meg alhatna a vállamon. - merengett el a másik szőke, akin a legújabb divatmagazinban látott ruhák voltak.
 - Mellesleg amellett, hogy csúnya vagy, még undorító is. - köpte felém a harmadik, aki eddig meg sem szólalt. A lányok nem lehettek többek tizenhatnál.
 - Mivel bizonyítod azt, hogy undorító vagyok? - kérdeztem. Nem fognak megfélemlíteni csak azért, mert ők bálványozzák a barátomat.
 - Milyen ruha van rajtad? Egy halálra mosott pulóver egy nadrággal. Én jobban kicsípném magam, nem akarnék szakadtul pózolni a címlapon. - gúnyolódott. Hirtelen olyan düh támadt bennem, hogy kezdtem attól félni, hogy csúnyát mondok. A rohadt életbe a sok felszínes lánnyal, akik csak a hírnévre hajtanak. Kikeltem magamból, életemben talán először.
 - Sekélyesek vagytok. Ha igazi rajongók vagy bármi mások lennétek, tudnátok, hogy Niall-nek nem arra van szüksége, hogy egy kicicomázott, rózsaszín baba legyen mellette. Neki egy egyszerű, hétköznapi lányra van szüksége, aki talpraesett és képes megmondani a rajongók szemébe az igazat. - a lányok elkerekedett szemekkel néztek rám, én pedig nem tudtam leállni. Csak jöttek a szavak egymás után, megállíthatatlanul folytak a számon. A lányok bizonyára arra számítottak, hogy elsírom magam. Hát, akkor igazán rossz lánnyal húztak ujjat. - Szeretem. Nem régóta ismerem, de tudom, hogy ott vagyok aközött a pár ember között, aki minden szokását ismeri. Reggelente korábban felkel, hogy tudjon henyélni egy fél órácskát az ágyban. Imádja, ha a barátnőjétől jó reggelt puszit kap. Szélesen mosolyog, amikor az édesanyja felhívja vagy sms-t ír neki. Nem kifejezetten van oda az anime-figurákért, mégis megnézi Zayn-nel a Narutot vagy a Dragon Ball-t. Mindig kineveti Harry-t, amikor megbotlik reggelente a lépcsőn, és felvállalja, ha a buszban vagy a hotelszobában miatta van elviselhetetlen szag. - köpni-nyelni nem tudott a három lány, én pedig kezdtem lehiggadni. - Nem érdekel, hogy most mit gondoltok rólam. Imádom a rajongókat, főképp azokat, akik nem rohannak le minket, hanem diszkrétek és kedvesek. Legyetek kicsit megértőbbek. A fiúk elfáradnak, nekik is véges az energiájuk.
 - Bocsi. - mondták kórusban és elvonultak az asztalukhoz. Amikor felpillantottam, Niall az asztalnál állt, kezében a telefonja, és mintha videózott volna.
 - Ugye nem vetted fel? - ráncoltam a szemöldököm kínosan. Felkacagott.
 - Dehogynem. Az egészet. Feltéve, ha onnan kezdődött, hogy sekélyesnek nevezted a rajongóinkat. - csúsztatta zsebébe a telefont, majd lehuppant mellém és megcsókolt. - Büszke vagyok rád. És szeretlek.
 - Jó étvágyat. - szakított félbe minket a pincérnő, aki kihozta a rendelt ételt. Fél óra alatt nyammogtuk be a sült krumplit és a két dupla sajtos csodahamburgert. Minden olyan.. hétköznapi volt. Úgy éreztem magam, mintha Niall nem lenne ismert, csak egy átlagos srác, akire néhányan figyelnek fel az utcán a szőke haja miatt. De nem. Niall ismert volt, szexi, és piszkosul vonzó.
 - Min gondolkodtál el? - kérdezte, már az ágyban fekve, a díjátadó után. Végül nem mentem el, megegyeztünk, hogy értem jön, és elvisz magához. Háttal feküdtem neki, lábaink összegabalyodva, rövid tincseim valószínűleg csikizték az arcát, mert prüszkölni kezdett.
 - Rajtad. - nyomakodtam hozzá közelebb. Fenekem testéhez dörgölőzött, mire levegőt is elfelejtett venni.
 - Mit kell rajtam gondolkozni? Szexi vagyok, csábos, édes, bájos, aranyos, helyes, egy görög isten. Kell ennél több? - halmozta el magát mindenféle jelzővel.
 - Egy dolog kell. - fordultam felé, arcát kezeim közé fogtam. Kék szemei áthatón fürkészték arcom, majd gyors csókot nyomott az orrom hegyére.
 - Tudom mi. Egy gyerek. - nyögte ki, én pedig szinte sokkot kaptam. Én arra gondoltam, hogy boldog legyen velem, hogy meg tudjam neki adni azt, amire vágyik. De nem, ő előjön a gyerek témával. Éppen nem huszonhárom évesen.
 - Jézusom! - nevettem fel végül. - Ez hogy jött ide?
 - Akarok egy gyereket. Vagyis kettőt. Egy fiút, utána pedig egy lányt.
 - Szeretnék egy kutyát. - böktem ki némi hezitálás után.
 - Őt jobban fogod szeretni. - biggyesztette le ajkát, mire játékosan beleharaptam.
 - A biztosíték, hogy visszajössz hozzám eszembe juttatni, hogy te vagy a barátom, nem ő. - csókoltam meg. Szája édesen becézte enyémet, kezei derekamra siklottak.
 - Családot akarok alapítani. - suttogta ajkaimra.
 - Mikor?
 - Pár év múlva.
 - Kivel? - kérdeztem halkan, mintha bárki is a közelünkben lenne, hogy kihallgassa bizalmas beszélgetésünket.
 - Veled.