08. - A cikk, és annak következményei

Sziasztok! (:

Itt is a következő rész. Sok minden megváltozik, legfőképp Rosie jövője.
Sajnálom, hogy a múlt héten nem hoztam a részt, de ha igény van rá, ma este vagy holnap hozok rész kárpótlásul. 

Jó olvasást! (:

xoxo Dorothy C.

Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire tud hiányozni valaki. Konkrétan fájt. Én nem tudom, hogy ilyenkor mi a jobb. Nem látni és úgy szenvedni, vagy látni, tudva azt, hogy pokoli messze van.

Fél év telt el azóta, hogy Niall-el találkoztam. Próbáltunk minden nap beszélni, bármilyen formában. Az üzenetek nem ritkultak, néha meglepett egy-egy ajándékkal, én pedig el voltam ragadtatva. Nagyon hiányzott, még akkor is rá gondoltam, ha cikkeket írtam, ha olvastam, ha fürödtem, vagy ha csak teázgattam.
 Matt ismét a cikkemet olvasta. Most kérte, hogy írjam meg a szőke szerelmemről a hazugságokat. Néma csendben ült, néha hümmögött egyet, és ezt frusztrált. Legalább megszólalt volna!
 - Jó. Küldd el Amandának. A hét végén meglátjuk, mennyire tetszik az olvasóknak. Mehetsz. - visszanyújtotta a papírt és kitessékelt az ajtón. Csak neki volt szokása, hogy nyomtatott példányt fogad el.
 - Kopognék, de nincs ajtód. - szóltam Amandához, aki a laptopja mögött pötyögött. A hosszú, vörös hajú nő az egyik legkedvesebb személy volt az egész irodában. Hozzá bármilyen bajjal fordulhattam, mindig segített megoldani a problémáimat.
 - Mr. Seggfej tegnapelőtt behisztizett és becsapta maga mögött. Kitört belőle az üveg. - fel sem pillantott a monitor mögül, úgy beszélt hozzám. - Azonnal befejezem, és beszélhetünk.
 - Csak a cikkemet hoztam. - nyújtottam felé a pendrive-t. Letettem a passtartójára, majd kisétáltam az ajtó nélküli irodából. A telefonom rezegni kezdett a farzsebemben. A képernyőn Niall neve villogott, miszerint sms-t kaptam tőle. Beléptem az apró szobába, ahol egy férfi állt baseball sapkában. A telefonom kijelzőjére pillantottam.

 Azt hiszem, nálad éppen dél van, szóval jó étvágyat. xx Niall

 - Hello. - köszöntem a férfinak, aki meglepetten nézett rám.
 - Rosie Moore? - kérdezte bizonytalanul. Biztos még gyakornok. Bólintottam, ő pedig felém nyújtotta a kezében lógó papírtasakot. - A párja küldi Önnek.
 - Köszönöm. - vettem át tőle, ő pedig egy biccentés kíséretében elvonult. Kinyitottam a tasak száját és abban a pillanatban elmosolyodtam. Egy csokis fánk volt benne kávéval és egy mogyorókrémes szendvics, a csomagolásán egy nyomtatott cetlivel.

 Jó étvágyat hozzá, bébi. Bár lehet, hogy hozzám nagyobb étvágyad lenne, nemde? Hat hónapja és tizenkét napja láttalak személyesen utoljára. Ma este hatkor hívlak. Szeretlek. Niall

Előkaptam a telefonom és pötyögni kezdtem rajta.

 Jobban kívánlak, mint a csokis fánkot, ami nagy szó. A csokis fánknál csak egy valakit imádok jobban. Téged. Szeretlek.

 A nap további részében Matt-nek rohangáltam kávéért, intéztem az e heti szabadságát, az elkészült cikkeket vittem Amandának és elugrottam a postára.
 Este hatóra után pár perccel a laptopom zenélni kezdett, én pedig a fakanalat a mosogatóba dobva, átugorva az öreg macskámon rohantam, hogy fogadhassam Niall hívását. Szőke haja most vizesen tapadt homlokára, felsőtestét nem fedte semmi, csípőjén pedig kedvenc melegítőnadrágja lógott.
 - Hello, bébi! - köszöntött mosolyogva. A háttérben elsuhant egy alak, ha nem csal a szemem, akkor meztelen volt. - Harry, kérlek! - rázta nevetve a fejét, majd bocsánatot kért tőlem a fiú miatt.
 - Köszönöm az ebédet. Hogy intézted el? - halványan elmosolyodott, majd elmesélte, hogy mi történt vele tegnap és ma délelőtt, hiszen ott még csak dél volt. Alig pár perce beszéltünk, amikor a menedzserük - valószínűleg Paul - nyitott be az ajtón.
 - Srácok, negyed óra múlva kezdünk. - tekintetét végigfuttatta a fiúkon, pillantása Niall-re szegődött. - Te miért nem vagy még kész?
 - Én.. öt perc és kész vagyok. - nyögte be gyorsan. - Szóljatok Lou-nak, hogy azonnal szükségem van rá.
 - Niall? - bizonytalanul szólítottam meg. Ideges tekintetét rám szegezte a képernyőn keresztül.
 - Sajnálom, Rosie. Mennem kell. Amint tudlak, hívlak. Szeretlek. - csókot küldött, én pedig az ajkaimra helyeztem.
 - Sok sikert! - integettem neki a kamerába, majd bontottam a vonalat.

 Péntek reggel Matt fújtatva rontott be az irodámba. Szemei szikrákat szórtak, lábai felém repítették. Lecsapta elém a legújabb Days számot, majd elég diszkréten megkérdezte, hogy mi ez a szar?

 - Nem tudom, miről beszélsz, Matt.
 - Nyisd ki és olvasd el a cikkedet. Mi nem ebben állapodtunk meg! - szinte üvöltött velem. Szemem sarkából láttam, hogy az egyik legújabb tanonc kikukkant boxának fala mögül. Végigfutottam a szövegen, ami egyáltalán nem a megbeszélt volt. Tele helyesírási hibákkal, elírásokkal, és.. Ez nem az én cikkem.
 - Matt, én.. - szóhoz sem jutottam. Ami megjelent az újságban, az nem az, amit én írtam. Hogy írnék magamról egyes szám első személyben?
 - Hogy a francba történt ez? - csattant fel. A billentyűk csattogása mellett erős, férfias hangja acélként hasította a levegőt.
 - Ezt nem én írtam. Én leadtam Amandának, még akkor, amikor beszéltünk. - pattantam fel a székemből és az említett nő irodája felé indultam. - Kopp-kopp. - imitáltam kopogást, mert még most sem volt ajtaja.
 - Mondd! - mosolygott rám kedvesen, de amint meglátta Matt-et mögöttem, arca elkomorult.
 - Kurvára nem azt a cikket tetted bele az újságba, amit Rosemary letett az asztalodra. - a főszerkesztőnk sűrűn káromkodott, meg sem lepődtünk rajta.
 - Én erről másoltam át a cikket. - emelt fel egy fekete pendrive-t, ami nem az enyém volt.
 - Nekem sötétkék van. - sóhajtottam nagyot és ekkor rájöttem, hogy valaki keresztbe akart nekem tenni. Ki az, aki ennyire nem akar a cégnél látni? Gondolataimat félbeszakította Matt telefoncsörgése.
 - Hallo? - szólt bele erőteljesen, de hangja ellágyult, amikor megtudta, ki hívta.
 - Bocsi. - tátogta Amanda. Megráztam a fejem, hogy semmi probléma. Valamiért így kellett alakulnia a dolgoknak. Matt elvárt tőlem valamit, én pedig nem teljesítettem. Könnyeimmel küszködve suhantam el telefonáló főnököm mellett, aki üveges tekintettel bámult maga elé.
 - Ő az egyik legjobb, annak ellenére, hogy ezt elszúrta. - csak ezt az egyetlen mondatát hallottam, mielőtt becsaptam volna magam mögött a mosdó ajtaját. A mosdókagylóra támaszkodva pillantottam a tükörbe. Elszúrtad, Rose. Vége. Belső istennőm fejbe kólintott a gondolataim miatt. Nem tudom, mióta lehettem odabent, de Matt hangját hallottam kintről.
 - Ki kéne jönnöd, beszélnünk kell. - nyugodtnak tűnt, mégis volt valami a hangjában. Már-már kedvesen szólt hozzám.
 - Oké, ki vagyok rúgva, felfogtam anélkül is, ha mondanád. - szipogtam, majd megmostam az arcom egy kis hideg vízzel, hogy felfrissüljek.
 - Lényegében ki, de ez nem minden. Egy másik cég átvett, hogy a gyakornokait tanítsd. - szemeim felcsillantak, és kinyitottam az ajtót.
 - De itt csak gyakornok voltam. Nem taníthatok be másokat. - próbáltam tisztázni a dolgokat, de ő megrázta a fejét. Annyira kusza volt az egész.
 - Rose. Fél éve rendesen keresel, de nem mondhattam el. A szüleiddel megállapodtunk abban, hogyha valaki felfigyel rád fél éven belül, akkor mész, de ha nem így történne, akkor elmondjuk neked. Nos, felfigyeltek rád. Tessék. - mosolygott rám, átnyújtotta a fél évi fizetésemről a csekket és egy repülőjegyet. Az a valaki, aki keresztbe akart nekem tenni, rosszul járt. Alig jutottam szóhoz, aztán végül ki tudtam nyögni.
 - London?